A háború ellen tüntetőket tartja az új hőseinek.
Biztonsági okokból döntött úgy, hogy nem utazik el a cseh, a lengyel és a szlovén miniszterelnökkel.
Az ukrán elnök felrótta a politikusoknak, hogy túl sokáig üzleteltek Oroszországgal, és most is túl kevés a szankció.
Dél-Oszétiából katonai járművek indultak Ukrajna felé, Japánnál hadihajókat láttak, Belaruszban helikopterek szálltak le.
Az ukrán vezérkar szerint elakadt az oroszok harkivi offenzívája, a brit hírszerzés szerint az oroszok ellőtték a jobb bombáikat, több belarusz városból is robbanásokról számoltak be.
A halott gyerekére ráhajoló anya. A tömegsír felé húzott fekete zsák. A háború egyik legerősebb riportja készült el Mariupolban.
Pokoli felvételeket mutatott be az AP hírügynökség.
Aljakszandra Heraszimenya a robbanásokról azt mondta a lányának, hogy csak villámlik és dörög az ég.
Szerinte a nyugat a háború nélkül is kivetette volna a szankciókat Oroszország ellen.
18+-os tartalom a Capitoliumon.
A videóüzenetében keményebb szankciókat és légtérzárat követelt az amerikai törvényhozóktól.
Az oroszok megelőző jelleggel már eleve kiléptek.
Tavaly a polgárháborúban a nemzetközileg elismert kormányt támogató arab koalíció blokádja miatt duplájára nőttek az élelmiszerárak, idén pedig várhatóan tovább nőnek, mert az ország a gabonája harmadát Oroszországból és Ukrajnából szerezte be.
„A nyilatkozatait olvasva mintha nem emlékezne 1956-ra, amikor szovjet tankok taposták el a szabadságot Budapest utcáin” - írja Dmitro Kuleba.
Az orosz elnöki hivatal szóvivője szerint a helyzet drámaian megváltozott, ezért újabb tárgyalásokra lenne szükség.