háború

A háború sok áldozatot követel, de az abortusz még többet – mondják a lengyel katolikus aktivisták

A lengyel abortuszelleneseket is fölpiszkálta a háború és a menekülthullám.

Bódog Bálint
háború

„Ez az a koordinálás, amire három hete vártunk” –segítőközpontot nyitott a kormány a BOK-csarnokban

A menekülteket segítő civil szervezetek is a csarnokba költöztek a pályaudvarról, köztük a Migration Aid is, amit a kormány éveken át sorosozott. Most azt mondják: senkit sem akarnak megbélyegezni.

Szurovecz Illés
háború

Hazaárulással vádolja az orosz közmédia vezetője a háborús propaganda ellen tiltakozó szerkesztőt

Gyanús neki, hogy nyugatra is gyorsan eljutottak a felvételek.

Czinkóczi Sándor
háború

„Mi voltunk az utolsó újságírók Mariupolban. Már nincs senki más”

Az oroszok már vadásztak az AP mariupoli tudósítóira, az ukrán hadsereg katonái az életük kockáztatásával mentették ki őket az ostromlott városból.

Sarkadi Zsolt
háború

Szijjártó szerint „új dimenzióba léptünk a háborús kockázatok tekintetében”

Azért gondolja így, mert „egyre erőteljesebbek azok a javaslatok, amelyek egy repülésmentes övezet létrehozásáról szólnak Ukrajna fölött”, és ez „légi háborút jelent”.

Mészáros Juli
háború

Felszámolták a civil segítőpontokat a pályaudvarokon, a központi tranzitváróba még nem engedik be a sajtót

A menekülteket a BOK-csarnokba szállítják, most már az önkéntesek is ott jelentkezhetnek. A bejáratnál azt ígérték, kedden tudósíthatunk odabentről.

Fődi Kitti, Szurovecz Illés
háború

„Nem adjuk Mariupolt” - azonnal válaszolt az ukrán kormány

Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes szólt vissza a fenyegetőző oroszoknak.

Rényi Pál Dániel
háború

Az ukrán hírszerzés szerint az orosz elit egy befolyásos csoportja Putyin kiiktatására készül

Az utód a spekuláció szerint az FSZB-t vezető Alekszandr Bortnyikov lehet.

Rényi Pál Dániel
háború

Orosz ultimátum Mariupolnak: „Hajnali 5-ig tegyétek le a fegyvert”

Moszkva szerint a humanitárius katasztrófa Ukrajna felelőssége.

Rényi Pál Dániel
háború

Vasárnap éjfélig el kell hagyni az önkénteseknek és civileknek a Nyugati és a Keleti pályaudvart

Hétfőtől a BOK-csarnokban történik a menekültek fogadása és ellátása a katasztrófavédelem szervezésében.

Rényi Pál Dániel
háború

Győzelmet ígér Ukrajna és Zelenszkij új háborús imázsvideója

Az ukrán elnök és kormánya már az ország újjáépítésére is készül.

Rényi Pál Dániel
háború

Zelenszkij üzent a Knesszetnek: Ezek olyanok mint a nácik

Az elnök bírálta Izraelt, amiért nem nyújt katonai segítséget, és vonakodik a jelentősebb pénzügyi szankciók kivetésétől is az oroszokkal szemben.

Rényi Pál Dániel
háború

Egészségügyi eszközöket küld a kormány Ukrajnának

A kormányszóvivő szerint "Magyarország segít, Ukrajna számíthat ránk."

Botos Tamás
háború

Megdöbbentő kép a porig rombolt mariupoli színházról

Szerdán bombázta le az emberekkel teli épületet az orosz hadsereg.

Botos Tamás
háború

Zelenszkij az orosz oligarchák svájci bankszámláinak befagyasztását sürgette

Az is a gonosz elleni harc része lenne, hogy a számláikat befagyasztják. És ezt önök megtehetik.

Kaufmann Balázs
háború