Az ukrán hadsereg szerint Tyimofej Sadurának hívták, február 3-án tűnt el.
Azt mondják, ez csak humanitárius segítség. Egy szlovák miniszter katonák magyarországi kiképzéséről beszélt.
Szerinte csak propaganda, hogy Magyarország egyáltalán nem segít Ukrajnának.
Elemzők az ellenkezőjére számítottak, Zelenszkij szerint a tábornokok egységesek a kérdésben.
Dmitro Kuleba külügyminiszter fel is kérte a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy vizsgálja ki az ukrán hadifogoly kivégzését.
A Wagner zsoldoshadsereg vezetője próbálja kideríteni, hogy a bürokrácia miatt nem érkeznek a lőszerek, vagy árulásról van szó.
Szergej Lavrov zavarba is jött.
„Minden követ megmozgatunk azért, hogy véget vessünk az Oroszország által Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekmények büntetlenségének” –mondta Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja Kijevben.
Andrij Zsupanyin szerint a háború három legnehezebb hónapja következik Ukrajnában.
A gyilkosságokra nincs semmilyen bizonyíték, és a neonáci főnök is nagyon furcsa figura. De azt elismerték, hogy átjutottak a határon, amit nemrég erősítettek meg büszkén az oroszok.
Náluk nem maradna elég azután, hogy Ukrajnába küldik a Leopardjaikat.
Egyre valószínűbb, hogy feladják a várost.
A hét hónapja tartó orosz ostrom a végéhez közeledhet.
Anthony Blinken a G20-on azt mondta Szergej Lavrovnak, hogy az USA támogatja Ukrajnát, „ameddig csak kell”.
Két ellenzéki politikus, Vajda Zoltán és Baranyi Krisztina hívta meg őket.