háború

Izraeli tűzszerészek felrobbantották a Hamász parlamentjét

Két nappal azután, hogy a Goláni kommandós egység elfoglalta.

Solti Hanna
háború

Erdogan: Izrael terrorállam, az izraeli telepesek terroristák

A Hamász viszont nem terrorszervezet a török elnök szerint.

Solti Hanna
háború

Az Európai Unió képtelen márciusig leszállítani a megígért egymillió darab lőszert Ukrajnának

A német védelmi miniszter szerint minimum kérdéses, hogy reális volt-e a cél.

Fődi Kitti
háború

A WHO szerint a gázai Al-Shifa kórház már eltemetni sem tudja a halottakat

Több ezren rekedtek Gáza legnagyobb kórházában, ahol egyre halmozódnak a holttestek.

Mészáros Juli
háború

Izrael védelmi minisztere szerint a Hamász elvesztette az irányítást Gáza felett

Joáv Galant azt mondta, „a hadsereg elér Gázaváros központjába, és megfontolásai szerint cselekszik”.

Herczeg Márk
háború

Szijjártó: Megsebesültek a Gázai övezetben rekedt magyarok

„Mára mindannyian elhagyhatták a kórházat, és szervezik jelenleg azt, hogy valahogyan eljuthassanak a rafahi határátkelési pontra” – mondta a külügyminiszter.

Herczeg Márk
háború

Az izraeli elnök tagadja, hogy elment volna az áram Gáza legnagyobb kórházában

A kórház dolgozói szombaton jelentették, hogy leállt a kórház.

Fődi Kitti
háború

Az izraeli kormányszóvivő szerint a nemzetközi segélyszervezetek a palesztin civilek életét kockáztatják

Szerinte elhamarkodott evakuációra bíztatják a lakosokat a szárazföldi offenzíva kellős közepén.

Fődi Kitti
háború

Washington Post: Egy ukrán katonatiszt szervezte az Északi Áramlat gázvezeték elleni támadást

A lap amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva azt állítja, Zelenszkij nem tudott a robbantás szervezésről, mivel az ukrán főparancsnok nem árulta el neki.

Bódog Bálint
háború

Újszülötteket evakuálna Izrael egy gázai kórházból

A kórház igazgatója azt mondta, nincsenek ellene, ha biztonságosabb helyre viszik a gyerekeket, mivel a kórház kifogyott az üzemanyagból, és folyamatosak a bombázások.

Bódog Bálint
háború

Németország azt kéri, az arab államok működjenek közre a gázai konfliktus békés megoldásában

Szaúd-Arábia trónörököse a háború befejezésére és a palesztinok erőszakkal való kitelepítésének leállítására szólította fel Izraelt. ‌‌A Vöröskereszt szerint a gázai kórházak eljutottak a falig. Bajorország betiltotta „A folyótól a tengerig!” szlogent.

Herczeg Márk
háború

Az amerikai külügyminiszter már sokallja a palesztin áldozatok számát

Antony Blinken szerint ennél többet kell tenni az életek megmentéséért.

Czinkóczi Sándor
háború

Netanjahu nem akarja megszállni a Gázai övezetet a háború után

Az izraeli miniszterelnök elismerte, hogy a hadművelet a tervezettnél lassabban halad.

Czinkóczi Sándor
háború

São Paulóban készíthetett elő zsidók elleni terrortámadást a Hezbollah

A Moszad és a brazil terrorelhárítás két férfit tartóztatott le, akik kapcsolatban állhatnak az Irán által támogatott síita szervezettel.

Solti Hanna
háború

Ukrajna elismerte, hogy felrobbantott egy luhanszki oroszbarát politikust

Mihajlo Filiponenko az önhatalmúlag kikiáltott Luhanszki Népköztársaság fegyveres erőinek egykori parancsnoka volt, és az ukránok szerint kínzótáborok szervezésében vett részt a luhanszki régió orosz megszállás alá került területein.

Herczeg Márk
háború