hadsereg

Elkészült a Gripen jelentés, nagyon érdekes

kasnyikm
hadsereg

Gripenekkel kergettünk végig az országon egy Ciprusra tartó brit chartergépet

Legmagasabb szintű riasztás, szinte már incidens volt a honvédségnél, mint a filmekben. Jól megijedhettek a brit gép pilótái, megmutattuk nekik.

kasnyikm
hadsereg

Magyar tábornok is részt vesz egy NATO-akció vezetésében

Korom Ferenc dandártábornok parancsnokhelyettesként irányítja az októberben kezdődő koszovói küldetést.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Amerikai harckocsik jönnek Magyarországra

Érdekes, néhány hónapja még nem kértek belőlük Orbánék.

kasnyikm
hadsereg

Nézni is durva, ahogy másodpercek alatt felhúzza az F-16-osát a felhők fölé a török pilóta

Haszán Zoltán
hadsereg

Leépül az amerikai hadsereg

40 ezer katonát és 17 ezer civilt tesznek utcára, és hagynak az út szélén. A Pentagon szerint a második világháború óta soha nem volt olyan alacsony a létszám, mint a leépítések után lesz.

Herczeg Márk
külföld

Franciaország megint megmutatta, hogyan kell tenni a világbékéért

Annyira szigorúan őrzik a hadsereg robbanószerraktárát, hogy sima kerítésátvágással kifosztották azt.

Haszán Zoltán
hadsereg

Gyerekkatonákkal végeztethetett ki foglyokat az ISIS

A rémálom fokozódik.

Tbg
háború

Szükségállapotot vezettek be Tunéziában

A Sousse-i merénylet után egy héttel.

Tbg
határ

A Honvédelmi Minisztérium bízik abban, hogy csak egy Gripent kell pótolni

Herczeg Márk
hadsereg

Úristen, mindenki vigyázzon magára: Gripen-bemutató van Kecskeméten

Herczeg Márk
hadsereg

A Gripen pilótája elfelejtette visszavenni a gázt, azért törhette rommá a vadászgépet Csehországban

Ezt írja az Index. Ezek szerint egy dandártábornok írta nullára a tízmilliárdos gépet.

Haszán Zoltán
hadsereg

Hende Csaba legfurább közleménye

Botos Tamás
hadsereg

40 új interkontinentális ballisztikus rakétával bővül Oroszország nukleáris fegyverarzenálja

Herczeg Márk
hadsereg

Szoftverhiba miatt balesetezhetett szerdán a Gripen

Ezt maga Hende Csaba mondta. Hogy Csehországban miért zuhant le a kétüléses vadászgép, továbbra sem tudni.

Botos Tamás
hadsereg