Az idénymunkások főleg az építőiparban, a mezőgazdaságban és a vendéglátásban dolgoznak és többnyire olyan feladatokat végeznek el, amiket a helyiek nem vállalnak el, legalábbis nem ilyen körülmények és feltételek között.
Idén karácsonykor megfogadtam, hogy nem fogok az egész városban üzletekbe rohangálni ajánédkokért, és azt, hogy nem fogok stresszelni közben. Ez lett az eredménye, egy nap a Westendben.
Ha már az elmúlt év óta úgy alakult, hogy sokan otthoni vagy hibrid munkavégzésre álltak át, a karácsonyi ajándékvásárláskor érdemes olyan munkaeszközökre is gondolni, amik a feladatok végeztével a szórakozásra is kiválóan alkalmasak.
Csabai László a húszas évek Budapestjére utaztatja a világhírű nyomozót a krimijében, aminek rejtvénykönyvként két befejezése is van.
Európában több mint 300 etnikai kisebbség él. Mik a tapasztalataik a különböző országokban?
Hiába lehet akár több millió forintot is keresni egy hitelkiváltással, a magyarok mégis úgy ragaszkodnak meglévő lakáshiteleikhez, mint egy kifakult, kinyúlt, ám mégis szeretett ruhadarabhoz. Az alábbiakban azt mutatjuk meg, hogy mennyit nyerhetsz egy hitelkiváltással, illetve mivel jár, ha végül belevágsz a dologba. Annyit azért elárulunk, hogy nem ördöngösség a dolog.
Egy határok nélküli Európa – erre az álomra épül az Európai Unió. De hogy állunk az álom megvalósításában?
Könyv egy 100 kilós, lapátkezű terapeutáról, aki több tízezer ember sorsát menthette meg azzal, hogy enyhítette Himmler kínzó hasgörcseit, és közben ígéreteket zsarolt ki a náci birodalom második számú vezetőjéből.
Egy jó gasztro ajándékkal sosem lősz mellé! Úgyhogy mi jól összeraktuk Neked az olasz kávé és design legjobb darabjait!
Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.
Megjelent Kati Marton életrajzi könyve „Európa kancellárjáról”.
A Neumann Labs diagnosztikai labor vizsgálatával ingyenesen kimutatható, hogy a Dél-Afrikából származó új koronavírus-variáns okozza-e a fertőzést.
Kicsi és könnyen hordozható, mégis hihetetlenül erős, ráadásul a kompakt mérete ellenére ötletes megoldással igazán nagy hatású kijelzőt kapott: a HUAWEI MateBook 14 a laptopok között egyfajta svájcibicska, egy megbízható, multifunkciós társ.