Úgy tűnik, az elnyomásexport mellett van idő az adatok importálására is.
A videó 11 éves diákok zárt csoportjában kezdett terjedni, többen nagyon megrémültek.
A listára még pont felfért Logan Paul, viszont egyetlen nő sem jutott a top 10-be.
Az elkeseredett felhasználók szerint a döntés a platform halálát jelenti.
Azt állítják, hogy “tévedésből blokkoltak” több felhasználót, de már leszedték róluk a tiltást.
Lehet, hogy a Tankcsapda le is váltja Lukács Lászlót?
Vagy maguktól ennyire jó költők? Ugyanis hibátlan verset írtak.
Úgy egymásnak estek magyar vegánok egy 300 forintos termék miatt, hogy a botrány nyomán már „egy tejföl margójára” címmel születnek filozofikus hangvételű bejegyzések.
Meghökkentő pillanatok a Google Mapsen sorozatunk következő részének főszereplője: a zebegényi furgonos.
Orbán Viktor megrázta az öklét.
Sok felhasználót borított ki a magyar Select Products, akik imádnak nem szállítani, és beszélgetés közben csapták ránk a telefont.
A Chrome böngésző elkezdte letiltani az állami Ügyfélkaput, és helyette egy lopásveszélyre figyelmeztető feliratot tölt be.
Patrice Evra futballista előbb megcsókolt egy döglött, nyers csirkét, aztán leszopta a lábcsonkját, majd elverte, végül evett belőle. Már ezzel is a Net Királya lett volna, de rátett még két videót.
Soros György nevét mondjuk nem említették.
Nosika a vádak szerint meztelen képeket kért rajongóitól, volt olyan lány, akinek a szüzességét szerette volna elvenni. Alakul a botrány a magyar Youtube-on, és egyelőre nem tudni, ki bukik bele. Már ha belebukik egyáltalán.