INTERNET

Letiltotta a Facebook egy francia község oldalát, mert a település neve hasonlít az angol kurva szóra

Szegény bitche-iek jól pórul jártak.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Első látásra is kamuképpel próbálták gólyagyilkosnak beállítani Semjén Zsoltot, mire Bayer Zsolt fizikailag is ráuszította a híveit a képet megosztó nőre

A mém egy török újságból lenyúlt fénykép és egy híres hazai sajtófotó durva összeollózásával készült, és Dániel Péter posztolta elsőként.

Szily László
INTERNET

Egyéves a “Wembley stadiont óriási lasagnesütővé alakítják át a koronavírus miatt” mém

Billy McLean csak ki akarta a figurázni az akkor még újdonságnak számító koronavírus-járvány miatt terjedő abszurd álhíreket.

Szily László
INTERNET

Mától bárki lekérdezheti, hogy sikeresen regisztrált-e az oltásra

Müller Cecília azt mondta, még ma délután elindítják azt az „internetes felületet”, ahol mindenki megnézheti, „milyen státuszban van az oltása”.

Mészáros Juli
INTERNET

A Facebook leállította az oltásellenes propaganda ellen küzdő algoritmusát, mert túl sok republikánus posztot szedett le

Az alkalmazottak szerint pedig ezért nem volt fair az algoritmus.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Még igényelhetik az ingyenes internetet a szolgáltatóknál az általános iskolások és a pedagógusaik

Azok, akik a távoktatásban részt vesznek, a Diginél, a Telekomnál, a Telenornál és a Vodafone-nál igényelhetik a kedvezményeket.

Herczeg Márk
INTERNET

Több kerületben és országrészben nem elérhetőek a DIGI szolgáltatásai

Elszakadt egy optikai kábel.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Ilyenek voltunk: hülyeség vagy gyógyír a facebookos nosztalgiázás?

A járvány miatt több időt töltünk a közösségi oldalakon, mint valaha. Új élmények híján azonban be kell érnünk azzal, hogy azt nézegetjük, mit csináltak ismerőseink akkor, amikor a világ még kvázi normális volt.

Boros Juli
INTERNET

Itt a teszt, amivel móresre taníthatod a műveltségükkel villogó haverjaidat

Zeneszerző vagy olasz tészta?

Szily László
INTERNET

Magyarországon is munkába állnak a Facebook tényellenőrei

Az AFP alkalmazásában álló európai fektcsekkerek dolga, hogy azonosítsák és jelöljék az álhíreket, hogy a Facebook ezután csökkenthesse ezek elérését.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Damu Roland kiakad, de a Himnuszra vocoderezve

„Te mit csináltál?”

Herczeg Márk
INTERNET

Operálás közben jelentkezett be egy orvos a Zoomon tartott tárgyalásra

Legalább nem volt rajta macska-filter.

Mészáros Juli
INTERNET

A Hundubon terjedő gyerekpornó miatt nyomoz a rendőrség

A képeket ráadásul egy biztonsági rés miatt bárki láthatja, akinek profilja van a netes cenzúra ellen létrehozott, magyar fejlesztésű közösségi oldalon.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

A Facebook blokkolhatja a felhasználókat és a híroldalakat abban, hogy híreket nézzenek és terjesszenek

Legalábbis ez a válaszuk egy új, ausztrál törvényi szabályozásra. Közben a Google más irányba indult, és megegyezett a legnagyobb ausztrál hírlaptulajdonossal.

Herczeg Márk
Média

Elkezdődött: megvan az első amerikai tagállam, amelyik megadóztatja a nagy techcégek hirdetési bevételeit

Alig adóztak, romba döntötték a világsajtót, Maryland most meglépte.

Szily László
INTERNET