internetek

Elárasztotta az Instagramot a palesztin menekülttáborról készült AI-kép, és a sikere súlyos kérdéseket vet fel az internet jövőjéről

Az „All Eyes on Rafah” feliratot formázó sátrakat ábrázoló képet pár nap alatt közel 50 millióan osztották meg. Annak ellenére vagy épp azért, hogy nyilvánvalóan algoritmus hozta létre.

Horváth Bence
internetek

Az internet elszaródásának éve

Amióta van internet, azóta jelentik be rendszeresen a halálát. Más-e az idei bejelentés, és ha igen, miért? AI, elszaródás-elmélet és a közös internet vége.

Horváth Bence
internetek

Musk maga sem biztos benne, hogy meg tudja venni a Twittert

A milliárdos szerint van B-terve arra az esetre, ha visszautasítják a 43 milliárd dolláros vételi ajánlatát.

Horváth Bence
internetek

Egy korszak vége: végleg kinyírta az Adobe a Flasht

A kora kétezres évek internetének szinte minden kincséért ez a plug-in volt felelős, de azóta nagyon eljárt felette az idő.

Horváth Bence
internetek

A Facebook beperli az Európai Bizottságot

A vállalat szerint Brüsszel túl sok, szerintük jelentéktelen dokumentumot kért be a versenyjogi vizsgálat során.

Horváth Bence
internetek

Elszabadult a pokol, miután egy író bevallotta, hogy a könnyebb hordozhatóság miatt félbevágja a vastagabb könyveket

Alex Christofi Twitteren kérdezte meg, hogy más is szokott-e így tenni, több tízezren reagáltak a kérdésére.

Horváth Bence
internetek

Noah már 20 éve készít mindennap egy fotót magáról

Az internet korai sztárja új videóval tért vissza, most már 20 éve fotózza magát állandóan.

Horváth Bence
internetek

Valamiért a Fidesz emailcíme volt megadva a Tények oldalán

Mik vannak.

Horváth Bence
internetek

Nem hozzák nyilvánosságra a Facebook pókeralgoritmusát, mert félnek, hogy az egész online pókeripart bedöntené

Profi világsztárokat is az asztal alá blöffölt a Pluribus.

Horváth Bence
internetek

A Facebook elmondta, miért törölte magyar fiókok ezreit, és pont az történt, amire gondoltál

Nem, nem a turáni átok, hanem az algoritmus túlpörgése az ok.

Urfi Péter
internetek

A YouTube tesztelgeti a kommentek elrejtését

Nem tett jót a kommentszekció hírnevének, hogy pedofilok játszótere lett.

Urfi Péter
internetek

Szörnyeteggé váló Garfield-horrorrajzok ömlenek az internetről

Egy nagyon népszerű subredditben őrült tempóban születnek a rajzok arról, ami talán mindig ott lakozott a világ leghíresebb kövér macskájának a lelkében.

Horváth Bence
internetek

Pár év alatt 8 milliárd euróra bírságolta a Google-t az EU, de az igazi fenyegetést nem ez jelentheti a techcégekre

A gigantikus büntetések biztos nem fogják megtörni a techóriások monopóliumát. De közben egyre nagyobb a politikai igény is a beavatkozásra.

Horváth Bence
internetek

Több millió zeneszám tűnt el örökre a MySpace-ről

2006-ban voltak előadók, akik a MySpace-n lettek világhírűek, de az oldal csillaga azóta leáldozott. Most egy szerverhiba miatt odalett a teljes archívumuk is.

Horváth Bence
internetek

Nagyon köhög a Facebook, de az Instagram is gyengélkedik

Lájk, ha nálad sincs Facebook!

Urfi Péter
internetek