internetek

A férfi, aki egymaga közel 3 millió Wikipedia-szócikket szerkesztett már

Steven Pruitt emellett 35 ezer saját bejegyzést is összehozott.

Horváth Bence
internetek

Nyolc év letöltendő büntetést kért az ügyészség az etikus hackernek, aki felfedezett egy biztonsági rést a Telekom rendszerében

A cég először fel akarta venni, aztán inkább feljelentette. A TASZ szerint az ügyészségnek fogalma sincs az informatikáról.

Urfi Péter
internetek

Új, befogadóbb emojikat vezetett be a Google

Alapjaiban változik meg a nyugati civilizáció.

Urfi Péter
internetek

3,6 milliárd világszerte: már minden második ember használja az interneteket

Egy átlag amerikai naponta 6 órán keresztül kapcsolódik valamilyen digitális médiumhoz.

Rényi Pál Dániel
internetek

Az Apple alapítója, Steve Wozniak is törölte magát Facebookról

A Facebook adatkezelési botránya után lett elege.

Horváth Bence
internetek

A Playboy is otthagyja a Facebookot

25 millió követőjük volt, de az adatkezelési botrány miatt úgy döntöttek, távoznak.

Horváth Bence
internetek

A CIA-nak is bedolgozó adatelemző szerint fel kell készülnünk a sokkal kifinomultabb, személyre szabott kamuhírek érkezésére

Sean Gourley a mesterséges intelligencia által generált Fake News 2.0 korszakára figyelmeztetett.

Horváth Bence
internetek

Olyan reklám futott a Snapchaten, ami Rihanna megveréséből csinált viccet

Az énekesnőt egy korábbi barátja véresre verte, ezért nem különösebben örült a tapló hirdetésnek.

Urfi Péter
internetek

Kylie Jenner bejelenti, hogy már nem Snapchatezik ---> Bezuhannak a Snapchat részvényei

Arról vita van, hogy volt-e összefüggés. De 1,5 milliárd dollárral csökkent a cég piaci értéke.

Horváth Bence
internetek

A német bíróság szerint jogsértő, hogy csak saját nevünkkel regisztrálhatunk Facebookra

A döntés ellen a vállalat fellebbezett.

Horváth Bence
internetek

Egykor az egész internet rajta röhögött, most rakétát fejlesztett Elon Musknak

Sokáig teher lehetett a számára, hogy a kockaság ősmémjén szerepel, de az élet végül a lengyel Tomasz Czajkát igazolta.

Horváth Bence
internetek

Zuckerberg szerint nehéz évük volt a tavalyi, igaz, a Facebook 4,26 milliárd dolláros profitot csinált az utolsó negyedévben

A Facebook részvényei öt százalékot estek a hírek hatására.

Horváth Bence
internetek

Elon Musk négymillió dollár értékben adott el lángszórókat egyetlen nap alatt

Ezek a világ legbiztonságosabb lángszórói, ígéri a Tesla főnöke.

Horváth Bence
internetek

Az Intel előbb szólt a súlyos biztonsági hibákról kínai vállalatoknak, mint az amerikai kormánynak

A kínai vállalatok révén pedig így valószínűleg a kínai kormány is előbb tudott róla, mint az amerikai.

Horváth Bence
TECH

Minden idők egyik legnagyobb szerzői jogsértője 6,8 milliárd (!) dollárra perli Új-Zélandot

A Megaupload-alapító Kim Dotcom visszatért a hírekbe.

Horváth Bence
internetek