Az idei irodalmi Nobel-díjas Annie Ernaux évtizedek óta írja kollektív életrajzait, melyek nem egyetlen élet, hanem egész generációk és egy ország történetét mondják el. Ennek az életműnek csúcsa az Évek, ami tavaly óta magyarul is olvasható.
A francia író erről még januárban beszélt a HVG-nek.
A francia írónő életműve újraértelmezte az önéletrajzírás lehetőségét és szerepét.
„Ami ma Oroszországban történik, azt fasizmusnak tekintem, és diktatúra van hazámban, Fehéroroszországban is. Putyin nélkül már legyőztük volna Lukasenkát, de az orosz elnök támogatásával eddig ez nem sikerülhetett” – mondta a könyvfesztiválon a Nobel-díjas fehérorosz író.
A Kitelepítés című regény Romániában, a legkeményebb kommunista korszak idején játszódik, melyben a szerző saját családja gulágon töltött éveit meséli el. A könyvet többek közt az teszi különlegessé, hogy a kegyetlen témát Visky András saját és testvérei emlékei alapján, gyermeki szemszögből írta meg. Interjú.
Kollaboráns - intézte el a Nemzeti Sport Felcsúton élő főszerkesztője a 100 éve született költő életművét.
A 79 éves német rendező, Werner Herzog íróként tért vissza a dzsungelbe: az első regénye Onoda Hirōról szól, aki csak 1974-ben fejezte be a II. világháborút.
Friderikusz Sándor újra kitette a 2007-es interjút, amiben megkérdezte a világhírű írót arról, hogy azt hívják-e halált megvető bátorságnak, hogy már nem fél, amire a múlt héten megkéselt író azt mondta: „Hát nem tudom, lehet, hogy hülyeségnek hívják.”
Máshogy nem is lehet hozzájutni.
A valaha volt legjobb magyar ifjúsági regények egyikét mind a mai napig rendszeresen újraolvasom.
Ez az alaphelyzete Krasznahorkai László frissen díjazott regényének, a Herscht 07769-nek. A peremvidék fasizálódik, a farkasok támadnak, az amatőr zenekar Bachot próbál, de nem igazán megy. Nincs remény.
Kisemberek, világmindenség, meg a kifordított igazság.
Az író kiigazította a miniszterjelölt irodalmi ismereteit arról, hogy ki is öntött viaszt a fülébe.
„Az olvasók, különösen a diákok nem jutnak hozzá a kritikus információhoz, a könyvtárosokat és a tanárokat azért támadják, mert a munkájukat végzik. Itt az ideje, hogy a politikai döntéshozók megértsék a probléma súlyosságát.”
100 éve jelent meg teljes egészében James Joyce nagyregénye, amit sokan imádnak, rengetegen utálnak, de a legtöbben bele sem kezdtek. Mégis szinte mindenki elismeri, hogy örökre megváltoztatta az irodalmat.