Működik a rendszer.
Arra kért mindenkit, hogy ne szervezzenek közös meccsnézéseket a tereken.
A kérdést a BBC tette fel, de a brit közműsorszolgáltatónak nyilatkozó szakértők nem merték megválaszolni, mert, mint egyikük fogalmazott, még innen is van hova fejlődnie.
Megritkította az amúgy is szegényes járványügyi adatok publikálását az operatív törzs.
Változott a védettségi igazolványokról szóló rendelet.
Emellett hatékonyabb globális egészségügyi megfigyelőrendszert és megreformált WHO-t is szeretnének.
Elszabadult a delta variáns, emiatt csúszhat a teljes nyitás a briteknél.
Az EMA szerint a kapilláris szivárgási szindrómát föl kell venni a mellékhatások közé, de további elemzésekre van szükség annak megállapításához, hogy van-e ok-okozati összefüggés a vakcinával.
Az Indiában felfedezett mutáció okozza a megbetegedések 90 százalékát, és a kutatók szerint a reprodukciós rátája már 1,2-1,4 közötti, ami napi 3-6 százalékos növekedést jelent a fertőzések számában.
Aznap több mint négyezer PCR tesztet végeztek, ezeknek kevesebb mint 1 százaléka volt pozitív.
Ez a második vakcina, amit engedélyez a 3 év feletti gyerekek körében a kínai gyógyszerészeti hatóság.
Mindenki kedvenc nyunyókája lekerül a képernyőről.
Az országban 8 halálesetet jelentettek, 199 új fertőzöttet találtak.
Több olyat is, ami közvetítőfaj lehetett a vírust eredetileg hordozó denevérek és az emberek között.
Szülői hozzájáruló nyilatkozat kell hozzá.