járvány

Lassú vég

Magyarországon hivatalosan is lecsengett a járvány harmadik hulláma, de még jó ideig lesznek áldozatai és fertőzöttei a járványnak. Immár a potenciális negyedik hullám elkerülése és a betegség hosszan fennmaradó tüneteinek kezelése a legnagyobb kihívás. Heti járványhíradó.

Király András
járvány

Amikor vissza is lehet kérdezni, akkor Orbán már nem tud „Európa legsikeresebb védekezéséről” beszélni

Mindössze két és fél évet kellett várni, és Orbán Viktor újra válaszolt a 444 kérdéseire. A nagyon magas halálozási adatokról és a jachtozásról is kérdeztük.

Urfi Péter
járvány

Ursula von der Leyen kivizsgáltatná, honnan szabadult a világra a koronavírus

Az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy Kína nem akadályozhatja a szakértők munkáját.

Boros Juli
járvány

Budapesten tegnap senki se vesztette életét covidban

Az oltásregisztráció viszont kezd teljesen megtorpanni, szerdán mindössze hétezren jelentkeztek védőoltásért.

Király András
járvány

Az USA vesz félmilliárd vakcinát a világ többi országának

Joe Biden kormánya a Pfizerrel szerződött arra, hogy a következő két évben világszerte terjesszék a védőoltást.

Király András
járvány

Oroszi Beatrix szerint az oltások ellenére is jöhet még negyedik járványhullám Magyarországon

A világjárványnak nincs vége, az új variánsok miatt kellő óvintézkedések hiányában visszatérhet még a járvány, véli a kormánynak is tanácsot adó epidemiológus.

Király András
járvány

A keleti vakcinával beoltottaknak nem jár automatikusan az uniós Covid-igazolvány

Megszavazta az Európai Parlament: július elejétől bevezetik az egységes dokumentumot.

Botos Tamás
járvány

Lassan elfogynak az oltásra regisztrálók

Napi adatok: egy nap alatt mindössze 8 ezer új feliratkozó, 6 áldozat, 179 új fertőzött.

Haszán Zoltán
járvány

Az már nem kérdés, hogy a koronavírus az agyat és az idegrendszert is károsíthatja

De hogy hogyan és miért, azt még csak most kezdik igazán kutatni. A probléma megfejtése nem egyszerű, mert mintákat csak elhunytak agyából tudnak venni, a kognitív képességek romlását pedig nehéz úgy vizsgálni, hogy igazából nincs mihez viszonyítani az állapotromlást.

Király András
járvány

Jövő héttől lehet falunapot tartani

Az ötezer lakos alatti településeken védettségi igazolvány nélkül is.

Czinkóczi Sándor
járvány

Itthon is nyitottak egy kiskaput a vakcinák mixelésére

Az első oltás után orvosi javaslatra lehet másik fajta vakcinát kérni. De a harmadik oltásról egyelőre nincs szó.

Haszán Zoltán
járvány

Müller Cecília is bejelentette, hogy vége a járvány harmadik hullámának

A vírus ugyanakkor továbbra is itt van velünk, ezért fontos, hogy minél többen beoltassák magukat.

Horváth Bence
járvány

Ingyen spanglival várják az oltakozókat Washington államban

Lehet, hogy az ingyen sör nem volt elég vonzó.

Kiss Imola
járvány

Alacsony szinten stagnál a járvány

Kissé nőtt a pozitív tesztek aránya, és több új fertőzöttet azonosítottak, mint a hétvégén, de a fertőzési ráta még mindig a tavaly augusztus végi számokat idézi.

Király András
járvány

Szlovákia el fogja ismerni a magyar oltási igazolványt, és elfogadja az orosz és kínai vakcinával végzett oltásokat is

Ezt már jelezték is Magyarországnak.

Herczeg Márk
járvány