Az oltott betegek mindannyian régen kapták meg az oltásukat, és többségben vannak köztük a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak.
De jó hír, hogy továbbra is sokakat vonz a regisztráció nélküli oltás.
Korábban már elhatárolódott az egyház az oltásellenes pópáktól.
A szabad vakcinaválasztás viszont növelte az oltási hajlandóságot Magyarországon.
Hiába népszerű az előzetes adminisztrációs nyűg nélküli oltás, az operatív törzs egy hét után vissza fog térni a macerás régi módszerhez.
Az egyik az EU-s országok átoltottságát és halálozási arányát, a másik a lengyel megyék oltás előtti és oltás utáni halálozási adatait jeleníti meg.
Hosszú interjút adott a miniszter, kevés konkrétummal. Azért igyekeztünk megnézni, mi van úgy, ahogy a miniszter mondja.
Az új brüsszeli ajánlások szerint az EU-s tagországoknak már nem azt kell nézniük, hogy honnan érkezik az utas, hanem hogy van-e érvényes digitális igazolványa.
Semjén Zsolt nyújtott be erről javaslatot, amiben azt ígéri, ha a járványhelyzet úgy alakulna, már előbb is visszavonnák a veszélyhelyzetet.
Több nem jön, mert a kormány úgy döntött, Magyarország nem vesz részt a következő, közös európai uniós vakcinabeszerzésben.
Az oltási hét második napján majdnem 125 ezer oltást adtak be, nagy része harmadik adag volt. Minimálisan nőtt csak a kórházban és a lélegeztetőn lévők száma.
Az egészségügyi ellátórendszer összeomlására figyelmeztettek a fertőzöttek magas száma miatt.
Váratlan és releváns különbségek láthatók az európai oltástérképen. Mi a magyarázat?
Több mint 4000-en tesztelték le magukat tíz nap alatt.
Szabó Attila szerint ebben a hullámban már a gyerekek között is több a beteg.