Egy hónapra bezárnak, Ausztrália pedig két héttel elhalasztotta a nyitást.
Az afrikai országok büntetése helyett ki kellene használni, hogy van időnk felkészülni az omikronra, írja a New York Times publicistája.
Újabb rekordon az új fertőzöttek száma, de a növekedés minimális volt az előző hétvégéhez képest.
„Ez nem azt jelenti, hogy tömeges fertőzést is fog okozni, ha idejében lépünk.”
Egy Spanyolországba tartó repülőről kellett leszednie őket a holland hatóságoknak.
Nem csak a vírus, hanem az információ terjedésére is figyelemmel kell lenni.
Felhívásuk szerint az oltás felelősségvállalás a közeli hozzátartozókkal, barátokkal, kollégákkal és főleg az egészségügyi dolgozókkal szemben.
Több mint 60 százalék támogatta.
Eleve kilenc emberrel állt ki a Belenenses, olyan sokan lettek covidosak a csapatban.
Sokakat vonz, hogy nem kell előre bejelentkezni. Múlt héten csak 25 ezren jelentkeztek.
Az orvos és reptértulajdonos Winfried Stöcker saját oltóanyagot fejlesztett.
Közben Hollandiában életbe léptek a szigorítások, korábban zárnak a boltok.
Totálisan kimerültek, de nem vesztették el a szaglásukat és az ízlelésüket.
Kásler szerint az embereket ismét megérintette az életösztön.
Három hétre szigorítanak az új variáns megjelenése miatt.