Közel hatszázmillió forintba került a kidobott oltóanyag.
Ha megkönyörülnének Gulyás Gergelyen, talán felkerülhetnének a járványadatok a központi honlapra. Összeszedtük, miket mondott a miniszter az elmúlt hónapokban ebben a témában.
Semmi nem bizonyítja, hogy hatásos lenne, viszont drága.
A világszervezet európai részlegének vezetője szerint az oltás kötelezővé tételének hatékonysága nem egyértelmű, mindig az adott helyzettől függ.
Még mindig emelkedik a negyedik hullámban elhunytak száma, lélegeztetőgépen és kórházban is többen vannak, mint múlt héten.
Szigorítanak a járvány miatt, négy hétig nincs tömegben táncolás.
Ha nem változik a helyzet, több ezer embert küldhetnek január végétől fizetés nélküli szabadságra.
Ha valaki januárban is dolgozni akar New Yorkban, annak december 27-ig be kell oltatnia magát.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az 51 éves olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász állapota súlyos.
Nyáron még a miniszterelnököt is foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon miért van sokkal kevesebb áldozata a járványnak Ausztriában, mint nálunk. Mostanra már mást gondol.
Pedig az EESZT-app alapján úgy tűnik, bekönyvelték nekik.
Az orosz vakcinával oltottak utazását megkönnyíti ez a kombináció, de szakmai vita van a hatékonyságáról. Gulyás azt mondta, hogy ő majd intézkedik.
Az volt az utolsó csepp, hogy nem szolgálták ki őket itallal néhány standnál.
Annyi covidos van kórházban, mint egy héttel ezelőtt.
Pénteken még 18, mostanra 183 omikron-fertőzöttről tudnak Dániában.