Volt, aki közvetítőn keresztül 100 ezer forintot adott egy igazolásért.
A kormányfő azt is állította, hogy a Sinopharm a legjobb vakcina, pedig ennek nincs tudományos alapja. A kórházi adatokkal kapcsolatban pedig olyan tanulmányokat ajánlott, amiket nem ismerhet a nyilvánosság.
Az Operatív Törzs javaslatának figyelembevételével.
Az egyértelmű és egységes elfogadási időszakkal a tagállami intézkedések összehangolását akarják biztosítani.
Többek között így szeretnék lassítani az omikron terjedését.
Nyilván sok hasznát veszi majd a több hónapos adatoknak az önkormányzat.
Nagyon kevés tesztet végeztek hétfőn, abból minden negyedik pozitív lett.
Decemberben eddig napi 300-400 tanár vette fel az oltást.
Az Egészségügyi Világszervezet vezetése a karácsonyi időszak előtt figyelmeztetett mindenkit.
Trump szeptemberben még arról beszélt egy interjúban, hogy nem tervezi beadatni a megerősítő oltást.
A Transparency International büntetőfeljelentést tesz közérdekű adattal való visszaélés miatt.
A 300 milliárd forintból beszerzett gépekből még mindig sok áll raktárakban, van kórház, ahol ha egy elromlik, egyszerűen elővesznek egy másikat.
Az amerikai gyártmányú vakcinát eddig nem sok országban fogadták el. Az EU lehet az első nagyobb engedélyező.
Merkely korábban azt mondta, kizárólag 65 év alatti oltatlanok vannak lélegeztetőgépen, erről szeretett volna többet megtudni Szél, de falakba ütközött.
Az oltási igazolásra vágyó fizet, az igazolványt kiállítják, a vakcina a wc-ben végzi.