járvány

Pekingben is megjelent az omikron

Eddig egy pekingi fertőzöttet találtak, aki biztosan az országon belül kapta el az új variánst. Már ez is nagyon aggasztja a hatóságokat kevesebb, mint három héttel a téli olimpia megnyitója előtt.

Csurgó Dénes
járvány

Már a szlovákok sem értik, hogy miért nem viselnek maszkot a nézők a budapesti kézi-Eb telt házas mérkőzésein

A zsúfolt lelátók nagy kockázatot jelentenek a koronavírus szempontjából.

Vég Márton
járvány

Rengetegen eshetnek ki a munkából az omikron miatt

Az omikron enyhébb tüneteket okoz, de olyan gyorsan terjed, hogy túltelítődhetnek a kórházak. Most nem a negyedik oltás a fontos, hanem az első három. Szakértők latolgatták, mit hozhat az ötödik hullám.

Szurovecz Illés
járvány

Merkely szerint az új koronavírus-fertőzéseknek már csak 20-30 százaléka deltás

Amiből az következik, hogy 70-80 százalék omikronos. Miközben a Nemzeti Népegészségügyi Központ még pénteken is azt kommunikálta, hogy az új esetek harmadát sem okozza az omikron.

Haszán Zoltán
járvány

Mint kés a vajon, úgy megy végig az omikron az iskolákon

Sorra dőlnek ki a tanárok és a diákok országszerte. A tesztelés drága, ezért sokan halogatják, a maszkviselés nem mindenhol népszerű.

Szurovecz Illés
oktatás

Még vizsgálják, hogy kiknek javasolják a negyedik oltást

Szlávik János szerint az omikron ellen a három oltás is abszolút védelmet ad.

Vég Márton
járvány

Az oltatlanok már nem kapnak táppénz-kiegészítést Berettyóújfaluban

Pártállástól függetlenül az összes képviselő megszavazta a javaslatot.

Gazda Albert
járvány

Az ügyészség szerint kokainozhatott két, hamis védettségi igazolványt árusító ápoló

Az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásuk meghosszabbítását.

Király András
bűnügy

Senki sem válik ementáli sajttá az oltásoktól, nem heroinról van szó

Jogosan állunk szkeptikusan az emlékeztető oltásokhoz? Meghatározza a járványhoz való viszonyulásunkat a politika? Elég, ha kizárólag az oltásokra támaszkodunk? Kérdéseinkre Balkányi László, az ECDC volt munkatársa válaszolt.

Pásztor Tamara
POLITIKA

Rohamosan terjed a járvány, de a kórházi adatok nem romlanak

Ez már az omikron-hatás.

Király András
járvány

Másodszor is visszavonták Novak Djoković ausztrál vízumát

A hivatalos indoklás szerint egészségügyi és rendészeti okokból.

Király András
járvány

Tényleg tombol a vírus az iskolákban? Írja meg nekünk!

Az omikron nagyon sokakat megfertőz. Mennyit kell költeni gyorstesztekre? Hogyan kezelik a helyzetet az iskolák? Mit tehetnek a szülők?

Szurovecz Illés
oktatás

A spanyolok ezer forintban maximálták a gyorstesztek árát

Hogy mindenki számára könnyen hozzáférhető legyen.

Szurovecz Illés
járvány

Biden: Egymilliárd tesztet és maszkot oszt ki ingyen az amerikai kormány

Az amerikai elnök szerint az omikron variáns okozta hullám az "oltatlanok járványa".

Csurgó Dénes
járvány

Berobbant az iskolások közt a járvány

Az EMMI szerint az osztályok 2 százalékát érinti valamilyen tanügyi intézkedés a járvány miatt.

Botos Tamás
járvány