Az ország 1,9 millió egészségügyi dolgozója közül 45 750 még egyetlen oltást sem kapott.
Sőt, még az is előfordulhat, hogy teljesen üres lelátók előtt zajlanak majd a versenyek.
Ezek ugyanis trópusi betegségeket hordozhatnak. Kemenesi szerint még azelőtt meg kell akadályozni a térnyerésüket, hogy az általuk terjesztett betegségek is elterjednének.
Egy nap alatt 24 ezer új fertőzöttet regisztráltak az országban, ahol egyelőre csak a lakosság öt százalékának jutott oltás.
Pedig Igor Matovič annak idején még a bukást is bevállalta kormányfőként, csak hogy titokban berendeljen kétszázezer adagot.
Nagy nehezen meglett az 5,5 millió beoltott, újabb lazítás jön.
A külügyminiszter szerint egyedülállóan sok magyart oltottak be. Csakhogy a nyugat-európai országok már sorra előzik be Magyarországot.
Január óta nem volt ennyire magas az R-szám. A külföldről hazatérő cseheknek ismét kötelezően tesztelniük kell magukat.
Karácsony Gergely abban bízik, hogy már a hét elején újabb helyeket tudnak meghirdetni.
Egy harmadik emlékeztető oltás pedig hatszorosára növelheti az ellenanyagszintet.
Európa-szerte romlik a járványhelyzet, de bízhatunk a vakcinákban. itthon jól állnak a számok, de lassul az oltási program. Mi lesz azzal, akinek nincs antitestje? És akinek nem jár uniós vakcinaigazolvány? Járványhírlevél.
Viszont annyira belassult az oltási tempó, hogy ahhoz is kb. duplázni kéne csütörtökhöz képest a beoltottak számát, hogy még a hétvége előtt feloldhassák a maszkviselési kötelezettséget.
Még így is csak a harmadik az USA és Brazília mögött.
Ha így lesz, jöhetnek a további könnyítések a maszkhasználatban.
Szigorúbban ellenőrzik majd a Londonból hazatérőket.