járvány

Újságírókra támadtak az oltásellenes tüntetők Németországban

Szélsőjobboldali tiltakozók két rendőrt is megsebesítettek.

Boros Juli
járvány

A háromhetesre nyúlt oltási akció feltolta a harmadik oltások számát 3 millió fölé

A könnyített rendszerben hétszer annyian kértek harmadik oltást, mint amennyien az elsőt beadatták maguknak.

Haszán Zoltán
járvány

Úgy látszik, túl vagyunk a negyedik hullám halálozási csúcsán

455-en haltak meg a hétvégén, kevesebben, mint egy és két hete. Javulnak a kórházi és fertőzési adatok is.

Szurovecz Illés
járvány

Egymillió rákos megbetegedés maradhatott felfedezetlenül a járvány alatt

Az EU új jelentése szerint rengeteg szűrés és kezelés maradt el.

Czinkóczi Sándor
járvány

Elkapta a koronavírust a dél-afrikai elnök

Vasárnap lett rosszul, enyhe tünetei vannak.

erdelyip
járvány

Magyarországról érkezett az egyik izraeli omikronos

Minden érkező karanténba kerül Izraelben, próbálják kiszűrni az új variánst.

Uj Péter
járvány

Emelték a brit járványkészültségi szintet az omikron variáns miatt

3-asról 4-esre.

Herczeg Márk
járvány

Több mint félmilliárd ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben

Mert saját zsebből kellett állniuk az egészségügyi kiadásaikat.

Herczeg Márk
Egészségügy

Vakcinaűzés sörrel, vírusjelző amulett és szilikonkar

Egyre szürreálisabb történeteket termel az oltásellenesség. Sokan nagyon sok energiát fektetenek abba, hogy tagadják a nyilvánvalót. Az igazán tragikus esetek még a halálos ágyukon is kitartanak.

Boros Juli
járvány

Van olyan koronavírusos beteg, akit lélegeztetni kell a Heim Pál Gyermekkórházban

Ritkábban, de jelentkeznek súlyos tünetek a gyerekeknél is.

Botos Tamás
járvány

A nagy átoltottság mellett is komoly járványhullámot okozhat az omikron Nagy-Britanniában

Még az optimista előrejelzésükben is 25 ezer halálos áldozattal számolnak egy londoni egyetem kutatói.

Király András
járvány

Már lehet időpontot foglalni a kisebb gyerekek oltására

Szerda reggeltől oltják az 5-11 éveseket.

Miklósi Gábor
járvány

Magasan, de a halálozásoknál is tetőzhetett már a koronavírus-járvány negyedik hulláma

Az új fertőzötteknél már egyértelmű, hogy a tetőzés után megkezdődött a csökkenés, a kórházban lévőknél is ez látszik. Heti összefoglaló a járványadatokról.

Haszán Zoltán
járvány

Nincs felelőse annak, hogy meg kellett semmisíteni 5 milliárd forint értékű PCR-tesztet

„Az ellátás kárt nem szenvedett, vizsgálat lefolytatása nem indokolt” - írta az államtitkár.

Haszán Zoltán
járvány

A MOK szerint órákat vesztegetnek a családok, amiért csak külön emaillel lehet oltásra regisztrálni a gyerekeket

Az Orvosi Kamara három javaslatot küldött az operatív törzsnek, amivel egyszerűsíthetnék az oltási rendszert.

Szurovecz Illés
járvány