járvány

Az olaszok bevezették a kötelező koronavírus elleni oltást az 50 év fölöttieknek

Azonnali hatállyal.

Gazda Albert
járvány

Mi jöhet most, hogy itt az ötödik hullám?

Az ötödik hullám omikron-hullám. Mit jelent ez, és mire számíthatunk?

Szurovecz Illés
járvány

Ez már az ötödik hullám kezdete

Meredeken elkezdett emelkedni az új fertőzöttek száma már itthon is.

Haszán Zoltán
járvány

Péntektől nem kell az Angliába utazóknak indulás előtt tesztelniük és érkezéskor karanténba vonulniuk

Az omikron ellen védekeztek a szigorítással, de mivel a vírusváltozat domináns lett Nagy-Britanniában is, már nincs rá szükség.

Herczeg Márk
járvány

Romániában kötelező lesz az utcai maszkviselés

Csak az orvosi maszkok használatát fogadják el.

Herczeg Márk
járvány

Még a járványhoz képest is megdöbbentő, miken kellett átmennie ennek az indiai táncosnak az elmúlt két évben

Egyik napról a másikra munkát kellett találnia. Nagyon rosszul választott.

444.hu
járvány

Beütött az omikron a szilveszteri mulatságokon a Nyugat-Balkánon

Csaknem két és félszer annyi fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában, mint egy héttel ezelőtt.

Király András
járvány

Szlávik János: A flurona nem egy új koronavírus-mutáció

A negyedik oltásról pedig azt mondta, meg kell várni más országok negyedik oltással kapcsolatos tapasztalatait.

Mészáros Juli
járvány

Új lendületet kapott a járvány

5270 új fertőzöttet regisztráltak, ez csaknem hatvan százalékos növekedés a múlt szerdához képest.

Király András
járvány

Kiborultak az ausztrálok, hogy Djoković oltás nélkül is beutazhat

Miközben egy csomó ausztrál polgár még az országon belül se utazhat szabadon a világjárvány miatt, a teniszező orvosi mentességet kapott.

Király András
járvány

Macron: A végletekig ki akarok szúrni az oltatlanokkal

A francia elnök megkeserítené az oltatlanok életét, hogy nyomást gyakoroljon rájuk. Franciaországban január 15-től csak azok mehetnek bárhova is, akiknek három oltásuk van.

Mészáros Juli
járvány

Belgium a beoltottaknak lazít a karanténszabályokon

Annak, aki még nem kapta meg a 3. oltást, és a 2. oltása óta több mint öt hónap telt el, legalább 3 napos önkéntes karanténba kell vonulnia, ha kontaktszemély.

Herczeg Márk
járvány

A francia miniszterelnök a fenyegetőző oltásellenesek megbüntetését ígéri

Jean Castex szerint „miután a közhatalom letéteményeseiről, megválasztott képviselőkről van szó, az erőszak alkalmazása a demokráciát, a köztársasági paktumot fenyegeti”.

Herczeg Márk
járvány

Tényleg kaptak szakadt, használhatatlanul összetapadt kesztyűket a kórházak

De arra nem érkezett panasz, hogy szennyezettek is lettek volna - írja a Belügyminisztérium.

Haszán Zoltán
járvány

Csütörtök, péntek délutánonként és szombatonként lehet előzetes regisztráció nélkül oltáshoz jutni januárban

Nem tudni, miért nem lenne egyszerűbb teljesen eltörölni az előzetes időpontfoglalást, de hát ez van.

Horváth Bence
járvány