Zwönitzben rendőrökre támadtak a párbeszédre szomjazó oltásellenesek.
A tengerentúl továbbra is sokan hiszik, hogy a lovak féregtelenítéséhez is használt gyógyszer véd a korona ellen. Pedig nem.
Karl Lauterbach szerint naiv dolog azt hinni, hogy az omikronnal véget ér a koronavírus-járvány.
Az ország lakosságának egyelőre csak a 4 százaléka van teljesen beoltva.
Karl Nehammer szerint aggodalomra nincs ok.
Nagy a baj. Itthon kell felkészülni a tavaszi meccsekre.
Hogy bevizsgálják azokat.
A 65 éves Brahmdeo Mandal azt állítja, hogy 11 alkalommal oltották be.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint „félnivalója igazán az oltatlanoknak van”.
Az ötödik hullám kezdetén vagyunk, meredeken emelkedik az új fertőzöttek száma.
Egy részük már a reptérről lógott el, míg a többiek a kórházban csapták be az egészségügyi dolgozókat.
A Mexikóba tartó járaton maszk nélkül buliztak és többen is megfertőződtek, emiatt visszafelé nem akarják felengedni őket a repülőre.
Antonella Violát azzal is megfenyegették, hogy megölik a családját, ha nem utasítja el a gyerekek oltását.
És érkezés után is elég a gyorsteszt, nem kell többé a PCR. A szabály persze csak az oltottakra vonatkozik, oltás nélkül nem lehet beutazni.
Ma már tudjuk, milyen kifogásaik voltak a szakértőknek az engedélyezés előtti napokban. Így különösen érdekes, mi volt közben a nyilvános kommunikáció.