járvány

Az FBI szerint valószínűleg laborból indult a koronavírus-járvány

Semmi sem száz százalékig biztos.

Szurovecz Illés
járvány

Az amerikai energiaügyi minisztérium tanulmánya szerint a koronavírus laboratóriumból szivároghatott ki

Egy 2021-es dokumentumot frissítettek. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó szerint az amerikai hírszerző ügynökségeken belül „különféle nézetek” vannak a kérdésben.

Herczeg Márk
járvány

Továbbra sem törlik el a majomhimlő miatt kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzetet

A WHO úgy döntött, a majomhimlős esetek számának jelentős csökkenése ellenére sem törli el a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetet.

Mészáros Juli
járvány

Kellene aggódnunk azon, hogy a madárinfluenza az emberhez is eljut a nyérceken keresztül?

Az elmúlt hónapokban egyre több emlősnél, főként nyérceknél mutatták ki a madárinfluenzát. Bár egyelőre nem teljesen világos, hogy a H5N1 terjedhet-e egyik emlősről a másikra, a nyomasztó lehetőség ott lebeg felettünk.

Mészáros Juli
járvány

Közel 3 év után már nem kötelező maszkot hordani a németországi tömegközlekedésen

A FFP2 minősítésű maszk viselését előíró szabályt a szövetségi kormány szüntette meg.

Herczeg Márk
járvány

Kifizetik a koronavírus-járvány miatt felvett egészségügyi dolgozók bérét

A járvány lassan három éve tört ki.

Kaufmann Balázs
járvány

Lezárták Phenjant egy „fertőző légúti megbetegedés” miatt

Nem említik a covidot, hisz azt már tavaly augusztusban „legyőzte” Észak-Korea.

Kaufmann Balázs
járvány

Több híresség is covidos lett a Golden Globe-díjátadó után

Collin Farrell, Jamie Lee Curtis és Michelle Pfeiffer is napokkal a díjátadó után jelezte, hogy beteg lett.

Mészáros Juli
járvány

A kínai hatóságok szerint öt hét alatt 60 ezer ember halt meg covidban az országban

Csak azokat számolták a halottak közé, akik kórházban haltak meg, így a tényleges szám jóval nagyobb lehet.

Herczeg Márk
járvány

A WHO szerint felgyorsulhat a koronavírus terjedése Kínában a holdújév alatt

A január 21-én kezdődő, és negyven napig tartó ünnep alatt a kínai közlekedési minisztérium szerint több százmillió ember fog utazgatni az országon belül és kívül.

Mészáros Juli
járvány

Felfüggesztették az oltási kampányt a holokauszthoz hasonlító brit konzervatív képviselő frakciótagságát

Andrew Bridgen eleinte dicsérte az oltási kampányt, be is oltatta magát, de pár hete elkezdett összeesküvés-elméleteket terjeszteni.

Herczeg Márk
járvány

Kína bosszút áll Dél-Koreán és Japánon a turistáira vonatkozó korlátozások miatt

Úgy vélik, a két ország eljárása méltánytalan és diszkriminatív. Ennek ellenére továbbra sem működnek együtt eléggé abban, hogy a világ tudósainak nagyobb rálátásuk legyen, mekkora a baj Kínában.

Boros Juli
járvány

Egy kínai tartományban már a lakosság csaknem 90 százaléka elkapta a koronavírust

Megszaladtak a fertőzésszámok, miután a kormány a lovak közé dobta a gyeplőt. A kínai újévvel járó családlátogatásokkal pedig még több fertőzésre lehet számítani.

Csurgó Dénes
járvány

Kína mielőbb gyártani szeretné a Pfizer covid elleni tablettáját

A holdújév kezdete előtt megállapodnának.

Szurovecz Illés
járvány

Az olasz állam pénzt ad pszichológusra azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá

A világjárvány és következményei súlyos károkat okoztak az emberek mentális állapotában, sokaknak lenne szüksége segítségre. Aki nem engedheti meg magának, hogy szakemberhez forduljon, állami segítséget kérhet.

Boros Juli
járvány