Több ezren rekedtek az árvíz sújtotta, elzárt településeken.
Ugyan nagyon erős volt a rengés, de szerencsére elég mélyen történt.
220 ezer embernek kellett elhagyni az otthonát, és még mindig tart a monszun.
A minnesotai Chisago megye seriffhelyettese először csak nevetett, aztán rájött, hogy tényleg bajban vannak.
De akkora, mint most, egy sem.
Aztán amikor tényleg összeomlott, és legalább 38-an belehaltak, a szöveget leszedték a honlapjukról.
Gógyi.
Továbbra sem tudják, mi okozta a tüzet.
Még nem tudni, hány halottja van a szökőárnak, ami hat falut öntött el.
Ez a muslica a többitől eltérően az élő gyümölcsbe rakja be a tojását, így az hamar megromlik. A málnát, a szedret és az áfonyát is tönkreteszi, és még nincs ellene védelem.
Bármilyen problémáink is vannak most, ne feledjük: volt már sokkal rosszabb is, a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt például mind kínhalált haltunk.
Hónapokra bent rekedhetnek, és ez még a jobbik eset, mert lehet, hogy egyáltalán nincs idejük.
A Jesper Joergensen által okozott tűz 15 ezer hektáron pusztított.
Oszakában és környékén házak omlottak össze.