költészet

Közel 6 milliárdos osztalékot vehetnek ki Schmidt Mária és Ungár Péter közös cégéből

A költő és az ideológus ingatlancége tavaly is jól teljesített.

Czinkóczi Sándor
költészet

Kommunista vers miatt kapott börtönt egy férfi Dél-Koreában

Nem viccelnek a szuverenitásvédelemmel.

Czinkóczi Sándor
költészet

Németh Szilárd: Három-négy óra rotyogtatás

A Fidesz alelnökének szabadverse.

Urfi Péter
költészet

Gyurcsány Ferenc visszatért a klasszikus versformákhoz, és eddigi legszebb költeményét publikálta közösségi oldalán

Megszületett az új Nemzeti dal. Szent István felnégyelte a kőműves-dekoltázst. Ha Petőfi Sándor élne!

Gazda Albert
költészet

Fiatal színészek a hatalomtól való félelem legyőzéséért mondanak verset a magyar költészet napján

Megnézhetjük, hogyan hangzik például A walesi bárdok, ha félelemmel adják elő, és hogyan, ha büszkeséggel telve.

Kiss Imola
költészet

Gyurcsány szabadversben nyugtatgatja azokat, akik kiakadtak Márki-Zay újévi beszédén

A DK elnöke megjegyzések helyett csendes támogatást kér.

Czinkóczi Sándor
költészet

Tandori megírta halál utáni versét

„...nem lesz semmim, ami ma sincs már...” - olvasható a talányos, nagy versben, amit alighanem az ún. utókornak szánt.

Urfi Péter
költészet

Polt Péter szaval: „Nem biztos csak a kétes szememnek\ S ami világos, mint a nap: titok”

A főügyész úgy értékeli, hogy az egész idei év legalább ennyire ellentmondásos volt.

Czinkóczi Sándor
költészet

Matolcsy György: „El akartak temetni minket, de nem tudták, hogy magok vagyunk”

A jegybank elnöke drámai hangvételű szabadverset tett közzé.

Urfi Péter
költészet

Nem volt elég pozitív a Petőfi-vers, ezért a nyolcadikos fiú nem szavalhatta el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ünnepségén

Az egyik ezredes egy lelkesítőbbet ajánlott neki, de azt már nem lett volna ideje megtanulni.

Czinkóczi Sándor
költészet

Gyurcsány Ferenc: Erdogan köszöntése

2006 hőse ezúttal lírai művet közölt. Megdöbbentő erejű sorok, kiáltás a mélyből.

Uj Péter
költészet

Szőcs Gézának azért jutott eszébe Orbánról pont a kobra, mert szerinte a miniszterelnöknek mágikus ereje van

Sok mindent megmagyaráz.

Czinkóczi Sándor
költészet

Máris itt a Búzadara drámai erejű versben

Ez gyors volt.

Szeksz Tiborné
költészet

Mindjárt itt a magassági teknő

Czinkóczi Sándor
költészet

Az új HBO-sorozat sztárja úgy szavalja el József Attilától a Mamát, hogy az eredetit soha nem is akarod már újra hallani

Ki a fasza gyerek elszavalva? Bulibáró Gálvölgyivel? Ugyan már, Döbrösi Laurához és József Attilához képest mind nullák. A legendás sorozat legújabb tagja.

Karaj Kisasszony
költészet