könyv

Az év gyerekkönyvei: A holdfény őrei

Pifkó Célia vakációs kalandregényében két kiskamasz szembesül azzal, hogy a mesék valósággá válnak. Szombatonként jönnek a legjobb ifjúsági könyvek részletei a Jó blogon!

Urfi Péter
könyv

Alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori otthona

Óbuda önkormányzata megveszi a házat, és egy írók által vezetett alapítvány fogja szervezni annak programját.

Urfi Péter
könyv

Az NDK lassú elmúlásáról és egy fojtogatóvá váló párkapcsolatról szól az idei Nemzetközi Booker-díjjal kitüntetett regény

A Nobel-esélyesként is sokat emlegetett Jenny Erpenbeck Kairos című regénye kapta az egyik legjelentősebb kortárs irodalmi díjat idén.

Horváth Bence
könyv

Csütörtökön indul a Margó Fesztivál, amelyen a 444 könyves podcastjével is találkozhatnak

És még csak nem is ez lesz az egyetlen 444-es cameó a Margitszigeten.

Urfi Péter
könyv

A húgának még nem volt nyelve ahhoz, hogy nevet adjon a nyomában járó erőszaknak

Liliana Rivera Garzát 1990-ben gyilkolták meg Mexikóvárosban. A nővére 30 évvel később bírta rávenni magát, hogy kinyissa testvére egykori dobozait, elolvassa az akkori leveleket, feljegyzéseket. A Pulitzer-díjjal jutalmazott, magyarul is olvasható Liliana legyőzhetetlen nyara egyszerre személyes emlékállítás egy meggyilkolt nőnek és vádbeszéd a nők elleni erőszakot megengedő társadalommal szemben.

Horváth Bence
könyv

Az év gyerekkönyvei: Kalandok a Ló csoportban

Szabó Borbála könyve nyerte az Év Gyerekkönyve Díjat 6 éven aluli kategóriában. A következő hetekben szombatonként sorra közlünk részleteket a rangos szakmai zsűri által válogatott legjobb könyvekből.

Urfi Péter
könyv

Három filozófus elolvasta Puzsér Róbert könyvét, de nagyon alaposan

Puzsér a szó szoros értelmében semmivel nem támasztja alá, amit kinyilatkoztat, érdekes módon mégis nagyjából koherensek a tézisei.

444.hu
könyv

Kemény Lili könyvében kő kövön nem marad

Sziporkázó önelemzés és vérmes családkritika. Néha bántóan eszköztelen, néha lenyűgöző stílus. Az építkezés hiánya és a rombolás gyönyörűsége.

444.hu
könyv
Podcast

A legfontosabb, hogy a tanár ne utáltassa meg az irodalmat a diákokkal

Mi változott idén a magyarérettségin, és mit szóltak hozzá a diákok? Mit lehet kezdeni a kötelezőkkel? Mik azok a szövegek, melyek heves reakciókat váltanak ki a fiatalokból? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Kovács Péterrel, a Fazekas Mihály Gimnázium tanárával.

Ott Anna, Horváth Bence
könyv

Salman Rushdie megírta a megkéselésének történetét, remélve, hogy övé lehet majd az utolsó szó

2022-ben millimétereken múlt a világhírű indiai-brit író élete. A magyarul is megjelent új könyve, a Kés egyrészt a merénylet és egy súlyosan megsebesített test története, közben határozott kiállás a művészet szabadsága mellett.

Horváth Bence
könyv

Gyémántrablás, lepkebáb és túrórudi – Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat

A gyerekkönyves szakma ünnepét tartották csütörtök este, de az egyszeri olvasónak azért hasznos ez a díj, mert szakemberek válogatják ki korosztályos bontásban az elmúlt év legjobbjait.

Urfi Péter
könyv

Rakovszky Zsuzsa kapja az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjat

További négy kategóriában ítéltek oda irodalmi díjakat.

Haász János
könyv

„Petőfi lehetett volna, / de csak Prigozsin lett”

Erdős Virág két versét közöljük a Hévíz folyóirat jóvoltából.

444.hu
könyv
Podcast

Túlmentünk már azon, hogy mindent érdemes ironikus gúnnyal kezelni

Kemény Lili Nem című (önéletrajzi) regényében úgy ír személyes és közösségi kudarcokról, egymást keresztező kapcsolatokról, az alkotás nehézségéről vagy az SZFE-s az egyetemfoglalás történetéről, ahogy azt másnál még nem nagyon láthattuk. A Nem rossz könyvek podcastban minderről, valamint álnevekről, meghaladandó illemszabályokról és David Foster Wallace-ról is kérdeztük.

Ott Anna, Horváth Bence
könyv
Podcast

Mit jelent ma költőnek lenni Magyarországon?

A költészet napján Kemény István, Vida Kamilla és Zilahi Anna a Nem rossz könyvek podcastban. Ráadásként pedig magyar költők olvassák fel kedvenc verseiket.

Ott Anna, Horváth Bence
könyv