közlekedés

Csütörtöktől újra működik a Déli pályaudvar

A MÁV szerda éjjel befejezi a karbantartást és a felújított berendezések próbáját.

Botos Tamás
közlekedés

November végéig nem jár a fogaskerekű

A BKK olyan buszokat állított be a pótlására, amiken nem lehet kerékpárt szállítani.

Király András
Budapest

Fizikai képtelenség az ennél bunkóbb parkolás

Nem nagyon lehet egy kocsival kettőnél több mozgássérült helyet befoglalni, mai nyertesünknek is csak ennyi sikerült.

Urfi Péter
közlekedés

Megint riasztották a honvédségi Gripeneket, mert egy utasszállító nem kommunikált a légi irányítással

A szerb határig kísérték a gépet.

Urfi Péter
közlekedés

Rosszabb lett a parkolási helyzet Ferihegyen

Új többszintes parkoló épül a terminállal szemben, addig a régit lezárják.

Bede Márton
közlekedés

Gyalog sem lehetett átmenni a Margit hídon Erdogan látogatása miatt

Teljesen bedugult a környék forgalma, de a Jászain lévő McDonald's forgalma az egekbe szökött.

Horváth Bence
közlekedés

Kétmillió forintos áron kerül piacra a Vespa első teljesen elektromos robogója

A Vespa Elettrica egy feltöltéssel száz kilométert tud megtenni.

Horváth Bence
közlekedés

Gigantikus dugót okozott a Budapestre érkezett diktátor

Több kilométeres dugó a ferihegyi gyorsforgalmin Erdogan érkezése miatt. Volt, aki a taxiból kiszállva gyalog indult el a reptérre.

Horváth Bence
közlekedés

Nem számolt a MÁV a villányi borfesztivállal, kutyás rendőrökkel szedette le a utasokat szerelvényről

A vasúttársaság hallgat az ügyről.

Botos Tamás
közlekedés

Egy autós kilométereken át ment szembe a forgalommal az M6-oson

Azt mondta, nagyon fáradt volt.

Urfi Péter
közlekedés

Több autópálya is belassul, mert külföldi csapatok haladnak át az országon

Szerbia felé tartanak.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

A busz utasainak kellett tartaniuk lábbal a busz padlójának fedelét Mór és Székesfehérvár között, nehogy kimozduljon a menetszéltől

De a sofőrt nem lepte meg különösebben, amikor szóltak neki.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Jövő héten fél Budapestet lezárják Erdogan látogatása miatt

A Széchenyi teret és a Lánchidat hétfőn 6 órától kedd 18 óráig lezárják, de egy rakás időszakos korlátozás is lesz.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Két olyan magángép is Londonba ment, ami már szállította Orbánt

A Garancsi-féle és a Csányi-féle gép is a Chelsea–MOL-Vidi meccsre mehetett.

Herczeg Márk
futball

Európai Unió Bírósága: Szükség esetén a nemzeti szabályozás mellőzésével az EU-s jogszabályt kell alkalmazni

A luxembourgi székhelyű bíróság a magyar Link Logistik N&N cég ügyében hozott ítéletében emlékeztetett, hogy a magyar szabályozás, ami az úthasználati díj fizetésének elmulasztását a jogsértés súlyának figyelembevétele nélkül szankcionálja, ellentétes az uniós joggal.

Herczeg Márk
közlekedés