közlekedés

Nyugalom! Továbbra is kell elsősegélyvizsgát tenni a jogosítványhoz

Félreértés volt a tegnap felröppent hír.

Urfi Péter
közlekedés

Románia felé több órás sorbanállással kell számolni

A hazatérő vendégmunkások okozzák a bajt.

Botos Tamás
közlekedés

Nem kell az elsősegélynyújtási ismereteket igazoló papír a jogosítványhoz*

Csak az alapfokú iskolai végzettség marad alapkövetelményként.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Tisztelettel kérem az olvasót, vezessen ma nagyon óvatosan!

Lassú a haladás az autópályákon, országutakon, a határátkelőknél egyre nagyobb a sor. Ráadásul helyenként ónos esőre is lehet számítani.

Boros Juli
közlekedés

Órákat kell várakozni a csanádpalotai és a röszkei határnál

Hazafelé tartanak a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások.

Boros Juli
közlekedés

Drónokat láttak a londoni Gatwick reptér fölött, leállt a forgalom

Budapesti járatokat is töröltek már. A reptéren kaotikus a helyzet, volt, akinek végül Párizsban vagy Amszterdamban kellett leszállnia.

Horváth Bence
közlekedés

Túl drága lett a Budapest-Belgrád vasútvonal a kormánynak

Új eljárást rendeltek el a magyar szakasz fejlesztésére.

Bede Márton
közlekedés

Hét autó és egy kamion karambolozott az M3-ason

Miskolc irányában az 50. kilométernél áll a forgalom. Többen megsérültek.

Tbg
közlekedés

Egymással szemben állítottak meg két vonatot Gyálnál

Nyolcvan méterre voltak egymástól.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Nem jár a 4-6-os villamos a Széll Kálmán tér és az Oktogon között

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Valaki Németországban 15 ezer liter tejet eresztett ki egy tartályból, ami ráfagyott az útra

Sószórókat kellett kivezényelni, hogy járhatóvá tegyék az utat.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Aki a Budapest–Cegléd–Szolnok, a szegedi és záhonyi vasútvonalon utazna, nagy késére számítson

Egy biztosítóberendezés romlott el, feltorlódtak a vonatok.

Sarkadi Zsolt
közlekedés

Bemutatták a Mercedes-alvázra szerelt debreceni magyar buszt, a Reformot

Egyelőre egy kétajtós, helyközi modell készült el az ITK debreceni üzemében.

Tbg
közlekedés

Palkovics: Meg kell változtatni Magyarország „leányvállalatország-arculatát”

Mondta a miniszter egy bemutatón, ahol német licensz alapján Debrecenben összeszerelt buszokat mutattak be.

Tbg
közlekedés

Egyelőre nem lesz parkolóház a budapesti repülőtéren

A kormányhivatal indoklás nélkül visszavonta az engedélyt. Talán a reptéri vasút projektje miatt fújták le a dolgot.

Tbg
közlekedés