Ősi hagyomány a Kárpát-medencében a körforgalomba építkezés.
Gyakorlott mérnökember, az apja tanszékvezető volt a műszaki egyetemen – érvelt Tarlós.
A főpolgármester igyekszik a BKK vezérével, Dabóczi Kálmánnal elvitetni a balhét, akit állítólag menesztett. Még ez sem igaz, derül ki a Fővárosi Közgyűlés előterjesztéséből.
Kőbánya felsőn rongálódott meg a felsővezeték-rendszer. A szolnoki és miskolci vonalakon kell hosszabb utazással számolni.
Xavier Bettel miniszterelnök 2020-ra tervezi beváltani ígéretét.
Abból látszik, hogy mekkora a baj a budapesti elektronikus jegyrendszer körül, hogy három fővárosi politikusnak is kórusban kellett ismételgetnie egy órán keresztül, hogy nincs nagy baj.
Tarlós István szerint anyagi kár nem érte a fővárost, elektronikus jegyrendszer 2020-ra lesz Budapesten. Tételesen cáfoljuk a válságkommunikátort.
Robot Bonnie és Kapatos Clyde kalandjai egy Teslában.
Civilek szerettek volna javítani a főváros éjszakai közlekedésén, de a BKK mindent megtett, hogy eltitkolja az ehhez szükséges adatokat.
Alig hiszed el, hogy tényleg telefonnal a kezében száll ki az autóból.
A buli csak ezután kezdődött, a képviselőtestület rapportra hívta a Magyar Közút képvielőit.
Azt viszont elismerte, tudott arról, hogy akadozik a projekt.
Dabóczi Kálmánnak az elektronikus jegyrendszer-projekt bukása miatt kell távoznia a főpolgármester szerint.
Miután kiszivárogtak a hírek a szerződésbontásról, viharos gyorsasággal közölte Bagdy Gábor, hogy ők és Tarlós erről semmit sem tudtak. Nehezen hihető, hiszen havonta kellett tájékoztatást kapniuk a projekt állásáról, ami számításaink szerint legalább 11 milliárdos károkat okozhat