külföld

Ramzan Kadirov 17 éves fia felügyeli a Gázai övezetbe szánt csecsenföldi adományokat

Az illetékes minisztérium kurátora lett.

Molnár Kristóf
külföld

Megint jön Orbánhoz a frissen elítélt Dodik

Pont két hónapja volt itt utoljára.

Windisch Judit
külföld

A BP szerint az évszázad legnagyobb olaj- és gázlelőhelyét fedezte fel

A bejelentés után a BP részvényei több mint 1 százalékkal emelkedtek a londoni tőzsdén.

Jelinek Anna
külföld

Hollandia az első, amely azért vesz fegyvert Amerikától, hogy azt Ukrajnának adja

Trump három hete jelentette be, hogy új módszer jön.

Windisch Judit
külföld

Ha felajánlanád az élő csirkédet, nyuladat, tengerimalacodat vagy lovadat, az aalborgi állatkert szívesen megeteti velük a ragadozóit

A lóért még adókedvezményt is kaphatsz.

Molnár Kristóf
külföld

Bolsonaro házi őrizetbe került, miután telefonon keresztül becsatlakozott egy miatta rendezett szimpátiatüntetésbe

A bíróság szerint a közösségi média használatával megsértette a megelőző óvintézkedéseket.

Molnár Kristóf
külföld

Ukrajnában korrupció gyanúja miatt felfüggesztették az energiavámokért felelős hatóság vezetőjét

Anatolij Komarról kiderült, hogy fényűző háza van Kijev közelében, emellett több kijevi lakása és drága autói is vannak.

Herczeg Márk
külföld

Debil poénok, perverz kanosság, zéró morál – életrajzi botránykönyv készül András hercegről

A brit bulvársajtó már közli a részleteket egy András hercegről szóló, hamarosan megjelenő könyvből. Szó van benne Epsteinről, Trumpról, szexről, bizniszről. Egy gátlásokat nem ismerő, elkényeztetett, hatalmát fitogtató, magányos perverz képe rajzolódik ki.

Rovó Attila
külföld

Oroszország nem tartja be többé a rövid és közepes hatótávolságú rakéták telepítésére vonatkozó moratóriumot

Az Egyesült Államok már 2019-ben kilépett az egyezményből.

Keller-Alánt Ákos
külföld

A Tesla majdnem 30 milliárd dollár értékű részvényjutalmat adott Elon Musknak

Nagyon szeretnék, ha a vezérigazgató a Teslánál maradna és többet foglalkozna a céggel. Remélik ez a kis jutalom segít ebben.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Kínai egyetemistákat utasítottak, hogy kémkedjenek az diáktársaik után, állítja egy jelentés

A jelentés az Egyesült Királyságban dolgozó akadémikusokat vizsgálta, Kína londoni nagykövetsége szerint abszurdak a vádak

Keller-Alánt Ákos
külföld

A Kreml nem akar vitázni Trumppal, de óvatosságra int a nukleáris retorikával kapcsolatban

Az amerikai elnök nemrég két atomtengeralattjárót küldött Oroszország közelébe, Dmitrij Peszkov szóvivő szerint nyilvánvaló, hogy ezek eddig is harckészültségben voltak.

Benics Márk
külföld

Több mint tízezer szálloda perli a Bookingot

Kártérítést szeretnének az oldal „legjobb ár” záradéka miatt elszenvedett veszteségekért.

Benics Márk
külföld

Sydney Sweeney republikánus szavazóként regisztrált a tavalyi elnökválasztás előtt

A színésznő egy floridai villa vásárlása után a párthovatartozását republikánusként jelölte meg.

Benics Márk
külföld

P. Diddy egyik volt barátnője szerint a producer elkötelezett családapa, „aki már évek óta nem volt erőszakos”

Virginia Huynh, aki korábban „3. számú áldozatként” visszalépett a pertől, most levelet írt a bírónak, amiben a producer szabadlábra helyezését kéri.

Benics Márk
külföld