Ilhan Omar nemrég még tagadta a vagyonosodását.
A pártelnököt is bírósági úton mozdítaná el a hatalom.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint a korrupcióellenes szervek ezzel állnak bosszút azután, hogy lecsukták a munkatársaikat.
A gazdák és vállalkozások olyan területeket jelentettek be művelés alatt álló földként, amik valójában sziklásak, erdősek vagy beépítetlenek voltak.
A francia színész 70 évesen nyúlt be egy 22 éves nő nadrágjába, majd az ügyészség szerint megerőszakolta. Utólag már látja, hogy tévedett a nő beleegyezésével kapcsolatban.
Joakim Medin Törökországba utazott tudósítani, amikor tömegtüntetések söpörtek végig az országon az isztambuli főpolgármester letartóztatása miatt. A magyar ügyekben is jártas újságíró álmaiban sem gondolta volna, hogy ugyanabban a börtönben fog kikötni, ahová Erdoğan legnagyobb kihívóját zárták.
Nagyon sokan lehetnek még a romok alatt, exponenciálisan fog nőni a halottak és sebesültek száma, ha elérik az egyelőre megközelíthetetlen településeket.
Valósággörbítés Putyin-módra Pekingben.
Szerinte régebben az izraeli lobbi volt a legerősebb az amerikai Kongresszusban, de ma már nincs így. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy az emberek elfelejtették október 7-ét.
Az oroszok és a kínaiak megállapodtak, hogy megépítik Szibéria Ereje 2 gázvezetéket, amely Mongólián keresztül szállítana földgázt Kínába. A meglévő útvonalakon is bővítenék a szállításokat.
Az érintett térségben heves esőzések voltak az elmúlt napokban, így az áldozatok száma tovább növekedhet. Eddig Kína, India, az Egyesült Királyság és az ENSZ jelezte, hogy segélyt küld Afganisztánba, az Egyesült Államok külügyminisztere az X-en fejezte ki együttérzését.
A kapcsolattal megsértette a vállalat magatartási kódexét.
A heves esőzések miatt alakult ki a földcsuszamlás, amit csupán egyetlen ember élt túl.
A tájékoztató szerint az egész lakosságot erőszakkal telepítenék ki, a területet pedig amerikai felügyelet alá helyeznék.
A szlovák kormányfő korábban kizárta a találkozót az ukrán elnökkel, mondván, nincs rá ok, és Zelenszkij „gyűlöli” őt.