A közhivatalok viselésétől is eltiltották hat évre.
Szerintük a parlament második legnagyobb ülésterme a második legnagyobb frakciónak jár.
Minősített adatok nem kerültek veszélybe, de a szolgálat minden második munkatársának személyes adatai kiszivároghattak.
Épp a választási bizottságra ment, hogy bejelentse az újraindulását, amikor kiszedték a forgalomból. Óriási meglepetésre nyerte az 1. fordulót, majd orosz befolyásolás vádjával megsemmisítették az eredményt.
Lavrov szerint az oroszok soha nem mennének bele európai békefenntartók telepítésébe.
Gyorstalpaló az amerikai-ukrán ritkaföldfém-megállapodásról, amit Zelenszkij és Trump akár már pénteken aláírhat. A kiszivárgott információk szerint az amerikaiaknak kedvezőbb feltételek vannak a tervezetben, amiből Ukrajna gyarmatosítása kikerült.
Orbán Viktor múlt héten állt ki Dodik mellett, magával vitte a TEK-főigazgató Hajdu Jánost is. Azóta magyar különleges egységek érkeztek Banja Lukába, ahol nagyon feszült a politikai helyzet.
5 millió dollárért kínálják az amerikai tartózkodási engedélyt, sok oligarchának érheti meg az aranykártya.
Már vasárnap meg kellett volna történnie a cserének, de Izrael a Hamász jogsértéseire hivatkozva elhalasztotta azt. Közben Izrael Szíriát bombázta.
Trump „Trump was right about everthing” feliratú, Kínából 2500 forintért rendelhető sapkákat dobált a fehérházi tudósítóknak.
A vállalat piaci értéke ismét ezermilliárd dollár alá süllyedt, 2024 novembere óta először.
Trump szerint az oroszok nem támadnák meg újra Ukrajnát, mert ilyesmit ígértek neki: „Nem hiszem, hogy ez probléma lenne. Beszéltem erről Oroszországgal. Úgy tűnt, nem volt gondjuk vele. Azt hiszem, megértik.”
Eddig egy újságírókat tömörítő szervezet döntött arról, hogy kik kérdezhetnek az elnöktől az Ovális Irodában vagy az elnöki repülőgépen, Trumpék elvették ezt a jogot.
A probléma közel nyolcmillió otthont érintett, ezek felében már sikerült helyreállítani a szolgáltatást.
A felmondott alkalmazottak arra figyelmeztetnek, hogy sokan nem a szakértelmük, hanem ideológiai okok miatt csatlakoztak a Musk vezette DOGE-hoz.