Általában a Telegramon toboroznak, és kriptovalutában fizetnek az akciókért.
Állapota ugyanakkor továbbra is „komplex”.
Még a balesetet okozó biztonsági hiányosságokat továbbra sem pótolták.
Pedig először a rendőrök is azt hitték, hogy igazi állatról van szó.
Nyugati beavatkozásnak próbálja beállítani a hónapok óta tartó diáktüntetéseket.
A 95 éves színész és 63 éves felesége holttestét szerdán találták meg, 3 kutyájuk közül egy szintén elpusztult. Napokkal, de több mint egy héttel korábban is meghalhattak, testük már bomlásnak indult és végtagjaik egy része mumifikálódott is. A gázszivárgást már kizárták.
Nem ő az első, akinek így vész nyoma.
Egy üzenet szerint 100 fontot ajánlottak kriptovalutában egy-egy támadásért.
Állapota fokozatosan javul.
Quinterónak akkora hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.
Szerint sikeres békét fognak kötni, és annak fenntartása könnyebb lesz, mint a megkötése.
A cél „a nemzeti szuverenitás és biztonság védelme”.
A szakértők szerint a szlovák hegyekben fokozott óvatossággal érdemes közlekedni.
Többmillió dollár értékben.
Nem hiszi, hogy ilyet mondott volna.