Azt mondta, nem megy addig Amerikába, amíg fel nem áll az új német kormány.
„Megdöbbenve és undorral néztük a beszélgetését Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel” – írta az amerikai elnöknek.
Le nem vont következtetésekből adódó rossz döntésekről írt az ukrán szárazföldi hadsereg parancsnoka.
Texasban amúgy épp az elmúlt évtizedek legdurvább kanyarójárványa tört ki, de a fontos dolgok nem tűrnek halasztást.
Még nem tudni, támadás vagy baleset történt, de halálos áldozatai is van a gázolásnak.
De Olaf Scholz is megkapta a magáét.
155 nappal a választás után alakult meg a kormány.
Moszkva arra játszhat, hogy Trump üzletemberként gondolkodik, és jövedelmező gazdasági megállapodásokat ígérhet az amerikai elnöknek.
A BBC riportja szerint már 15 évesek is készítenek szexuális utalásokkal teli streameket, amelyek bevételének 70 százaléka a Tiktoknál landol.
Arról is beszélt, hogy nem tudják majd könnyen leváltani.
Egyre súlyosabb a kanyarójárvány, egy iskolás korú gyerek már bele is halt.
A Német Védelmi és Stratégiai Tanulmányok Intézete által készült jelentés szerint Németország politikai rendszere és társadalmi kohéziója forog kockán.
Nehogy úgy járjanak, mint Európa.
Azért csak részleges tűzszünetet akar a francia elnök, mert a szárazföldi betartását nehéz lenne ellenőrizni. Arról is beszélt, hogy Európa békét akar, „de nem akarjuk mindenáron, garanciák nélkül”.
De nem a fideszes értelemben vettről, hanem arról, hogy Kanada nem lesz az 51. amerikai tagállam.