A konténerszállító menthetetlen, minden bizonnyal elsüllyed.
„Egyetlen logikus megoldás van: Kanada váljon az imádott ÖTVENEGYEDIK ÁLLAMMÁ! Így minden vám – és minden más – eltűnne!” – írja az amerikai elnök.
Korrupcióellenes egységek beszántása, kriptotéboly és Musk összeszámolhatatlan összeférhetetlensége: egymást érik a keveseknek kedvező döntések az új elnök beiktatása óta.
A lengyel miniszterelnök elképzelhető pozitív ösztönző elemként említette, hogy a kiképzés során lehetőség nyílna ingyenes hivatásos gépjárművezetői tanfolyam elvégzésére is.
A biztonsági szolgálat jelentése szerint egyre durvább támadásoknak van kitéve az ország.
Pakisztán belügyminisztere közölte, hogy a kormány nem tesz engedményeket azoknak a „fenevadaknak, akik ártatlan utasokra lőnek”.
Nem csak Belgrádban, a Vajdaság központjában is
Az Oresnyiket eddig csak egyszer vetették be.
Ez az első magas szintű találkozó a két ország között a borzalmasan sikerült Trump–Zelenszkij-megbeszélés óta.
Vučić volt a vendég az egyik műsorban hétfőn este. A diákokat felháborította, amiket elmondott.
Istenkáromlásért és gyűlöletkeltés miatt.
Illegális pártfinanszírozás a vád. A magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal kér egy kávét.
Elvitték a rendőrök és a dolog már az izraeli oktatási minisztérium állásfoglalásánál tart.
91 harci drón érte el az orosz fővárost, ahol panelházakat is ért találat.
A trumpista komikus a kampányban elintézte Joe Bident.