A fehérorosz határ közelében gyakorlatoztak.
Brazília legfelsőbb bírósága úgy döntött, a volt elnököt bíróság elé állítják a hatalom megtartását célzó kiterjedt összeesküvésben játszott szerepe miatt, miután 2022-ben elveszítette a választást.
Ezzel népszerűsíti az új tartalékos egységeket.
„Mindent tagadok” – mondta a francia színész, aki nem érti, pontosan mit neveznek szexuális zaklatásnak.
Házhoz ment a pofonért a Trump-adminisztráció: azt hitték, az újságíró akkor sem fogja publikálni a bizonyítékot, ha kórusban hazugozzák. Tévedtek.
Az ország kormányai évtizedeken át legalább 170 ezer gyereket küldtek külföldre, sokszor csaló magánügynökségeken keresztül.
A maci ugyanis a kedvességet, a toleranciát és a befogadást képviseli, a RAK mérnökei pedig részegen tomboltak.
Csak négy nagy határátkelő marad nyitva.
Barti Tihamér a gyanú szerint közbenjárt egy adóhivatali kinevezésnél, nem maradhat a Hargita megyei közgyűlés alelnöke.
Kedden benyújtották egy törvényjavaslatot, hogy 14 éves kortól éjszakai műszakban is lehessen dolgozni Floridában.
Élet a Föld egyik legaktívabb vulkánja mellett.
A Nautilus elnevezésű akcióban a teljes tavalyi portugál kokainfogás egynegyedét meghaladó drog került a hatóságok kezére.
Ha negyed 4-kor, akkor negyed 4-kor.
Az európaiak pedig élősködők.
Most önkéntes alapon csatlakozhatnak a sereghez.