külföld

Daniel Freund feljelentette Orbán Viktort, amiért tavaly kémprogrammal támadták meg a telefonját

A német EP-képviselő azt mondta, a jelek szerint a magyar titkosszolgálat állhatott a támadás mögött.

Molnár Kristóf
külföld

Két év börtönre ítélték Ausztria egykor leggazdagabb emberét

A bíróság szerint a férfi megkárosította a befektetőit.

Székely Sarolta
külföld

Donald Trump megérdemelné a Nobel-békedíjat – mondta Szijjártó Moszkvában

A külügyminiszter az Orosz Energiahétre utazott Moszkvába, ahol találkozik az orosz miniszterelnök-helyettesekkel, illetve a Gazprom és a Roszatom vezérigazgatójával is.

Mészáros Juli
külföld

A Hamász által visszaadott holttestek egyike nem volt a túszok közt Izrael szerint

Ezt az orvosi vizsgálatok alapján állapították meg.

Mészáros Juli
külföld

Madagaszkáron katonai hatalomátvételbe torkollott a Z generációs forradalom

Az elnök ismeretlen helyen tartózkodik, a főváros utcáin tömegek ünnepelnek. A hadsereg ideiglenes kormányt alakít, és két éven belül választásokat tart.

Inkei Bence
külföld

Az Egyesült Államok hat külföldi vízumát vonta vissza, mert Charlie Kirköt bíráló bejegyzéseket tettek közzé a Twitteren

Szigorúan a szólásszabadság jegyében.

Inkei Bence
külföld

További négy izraeli túsz holttestét adta át a Hamász

A holttestek azonosítása még tart.

Mészáros Juli
külföld

Az OpenAI vezérigazgatója szerint hamarosan erotikus tartalmakat is kínálhat a ChatGPT

Az „erotika” bevezetésével párhuzamosan az OpenAI egy új ChatGPT-verziót is tervez, ami „jobban hasonlít majd arra, amit az emberek szerettek a 4o-ban”.

Jelinek Anna
külföld

Nem félünk a drónoktól, csak mindent annak nézünk

Az elmúlt hetekben sorra kerültek a címlapokra a drónészlelések miatti reptérlezárások. Könnyű drónt kiáltani, de nehéz az észlelést bizonyítani, kollektív társadalmi pánikról mégis túlzás lenne beszélni. Túlreagálják az európai társadalmak a drónveszélyt?

Takács Lili
külföld

Trump szerint hatan meghaltak egy újabb, Venezuelához közeli amerikai légicsapásban, ami egy állítólag kábítószert szállító hajót ért

Az ENSZ elítélte az Egyesült Államok által végrehajtott, kis hajók elleni csapásokat, amiket önkényes kivégzéseknek tart.

Jelinek Anna
külföld

Éhségsztrájkba kezdett a bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista, Mihail Kriger

Péntek óta sem ételt, sem vizet nem fogyaszt Kriger, akit a Kreml- és háborúellenes bejegyzései miatt ítéltek 7 év börtönre.

Benics Márk
külföld

Vivienne Westwood unokája bírálta a divatházat a rijádi divathéten való részvétel miatt

A márka azzal védi döntését, hogy a szaúd-arábiai bemutató „a párbeszéd ösztönzésének” módja.

Jelinek Anna
külföld

Zelenszkij megfosztotta az odesszai polgármestert ukrán állampolgárságától

Az SZBU szerint erre azért volt szükség, mert Truhanov orosz állampolgársággal is rendelkezik, azonban a polgármester ezt tagadta.

Jelinek Anna
külföld

5 és fél billió forintnak megfelelő összeget fektet be a Google egy mesterséges intelligencia adatközpont építésébe Indiában

„Ez lesz a legnagyobb mesterséges intelligencia-központ, amibe az Egyesült Államokon kívül bárhol a világon befektetünk” – mondta Thomas Kurian, a Google Cloud vezérigazgatója.

Jelinek Anna
külföld

Starmer a gázai békéről: mindez nem lett volna lehetséges Trump nélkül

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke további nemzetközi vitákra is számít, miután a média majd bejut Gázába, arról a „totális borzalomról” ami ott történt.

Jelinek Anna
külföld