Itt tárgyalnak az orosz-ukrán háború lezárásáról. Az időpontot egyelőre nem közölték.
A miniszterelnök sorra vette a szomszédos országokkal való kapcsolatainkat, majd somolyogva „jövendőbeli szomszédokra” utalt. Putyintól kérdezte meg, hogy mit lépnének az orosz vagyonok elvételére, az ő reakciójuktól teszi függővé a magyar álláspontot.
A cseheké Európa első önvezető vasúta a rendes forgalomban.
Az USA-ban már többmilliárd dollárt ítéltek meg a károsultaknak, de a gyógyszeripari óriás tagadja a vádakat és fellebbez.
Online csetekben és játékokban keresett sebezhető gyerekeket a hamburgi férfi.
„Ha a partiőrség gondot okozna, megvennék egy kongresszusi képviselőt, és az elintézné az ügyet” - mondta a baleset előtt az igazgató az aggodalmakra.
Újrakezdődött a vita, hogyan lehetne az öt évvel ezelőtti döntést visszacsinálni vagy legalább a károkat enyhíteni.
Hagyományosan a titkosszolgálatok munkája ennél titkosabb szokott lenni.
A büntetések hosszával és a fogvatartottak jogaival és pénzügyi helyzetével kapcsolatos információkat is módosított.
Október elején helyhatósági választások voltak az országban, a Fidesszel szövetséges, oroszbarát kormánypárt narratíváját hangoztató 29 álmegfigyelőből 6 érkezett Magyarországról.
A fellebbviteli bíróságnak újra kell tárgyalnia az ügyet.
A védelmi miniszter a nemzetbiztonságra hivatkozva akadályozza a sajtót, ellehetetlenítve a hozzáférést az információkhoz a gigantikus költségvetésből működő intézményben. A MAGA-kultúrharc újabb felvonásának helyszíne ezúttal a Pentagon.
Pajzsokkal, gumibotokkal és paprikaspray-vel.
Az útlevél sorszáma és a kiállítás dátuma is gyanús az ukrán biztonsági szolgálat szerint.
Ugyanis több mint 25 ezer illegális tüntetést biztosítottak a rendőrök.