külföld

Egy eljegyzésről az összes vendég kórházba került szénmonoxid-mérgezés miatt Törökországban

Az ügyben vizsgálat indul, jelentette be a térség kormányzója.

Haász János
külföld

Rasszista támadás ért a Sundance filmfesztiválon egy demokrata kongresszusi képviselőt

Az afro-kubai származású Maxwell Alejandro Frost szerint a támadó azzal fenyegette, hogy „Trump deportálni fogja”. A rendőrség szerint az elkövetőt letartóztatták.

Benics Márk
külföld

Több mint 200 ezren maradtak áram nélkül az USA-ban az extrém időjárás miatt

Több mint 4 ezer repülőjáratot töröltek, 17 államban hirdettek időjárási vészhelyzetet.

Benics Márk
külföld

Szaúd-Arábia elhalasztja a 2029-es téli játékokat

Az eseményt Mohamed bin Szalmán koronaherceg futurisztikus gigaprojektjében, a jelenleg is csak papíron létező NEOM városában rendezték volna meg, a halasztás okát nem közölték.

Benics Márk
külföld

Egy sürgősségi osztályon dolgozott ápolóként az a 37 éves férfi, akit Minnesotában lelőttek a határőrség ügynökei

Alex Jeffrey Pretti a tanúk szerint fegyver nélkül próbált segíteni másokon. A Trump-adminisztráció és vezető tisztviselői már a vizsgálat előtt „belső terroristának” bélyegezték az áldozatot, miközben a nyilvánosságra került videók és tanúvallomások mást mutatnak.

Benics Márk
külföld

Az egyesült Európa most még csak ábránd, de a kirajzolódó új világrendben több is lehet ennél

Európa sokáig úgy tett, mintha nem akarna több lenni laza szövetségnél, de az utóbbi években rákényszerült a változásra. Ettől még nincs a nyakunkon a belga kalauzokból álló junta, de Trump fenyegetőzése és az orosz veszély meglepő reakciókat vált ki a kontinensen.

Inkei Bence
külföld

Extrém hideg és hatalmas hó várható az Egyesült Államok 37 államában

A riasztások közel 190 millió ember életét érintik.

Molnár Kristóf
külföld

Óvadék fejében szabadon engedték a svájci férfit, akinek bárjában 40 ember halt meg szilveszterkor

Az olasz kormány tiltakozott a férfi szabadon engedése ellen.

Molnár Kristóf
külföld

Szövetségi ügynökök lőttek le egy férfit Minneapolisban

A helyszínen megjelent tüntetők összecsaptak a hatóságokkal.

Molnár Kristóf
külföld

Trump 100 százalékos vámmal fenyegette meg Kanadát arra az esetre, ha kereskedelmi megállapodást köt Kínával

Az amerikai elnök azt írta, hogy Kína élve falja majd fel Kanadát.

Molnár Kristóf
külföld

A kanadai miniszterelnök davosi beszéde megnehezítheti az amerikai–kanadai kereskedelmi tárgyalásokat

Háromoldalú kereskedelmi egyezményt kellene idén újratárgyalni.

Molnár Kristóf
külföld

Kanada is betilthatja a gyerekek közösségimédia-használatát

A kulturális miniszter nem zárta ki, hogy most már tényleg megteszik.

Molnár Kristóf
külföld

Ukrán tisztviselők „pozitívnak” és „konstruktívnak” nevezték a befejeződött kétnapos amerikai–orosz–ukrán tárgyalásokat

Lesz újabb tárgyalási forduló, az is Abu-Dzabiban, jövő héten

Molnár Kristóf
külföld

A Pentagon szerint Kína már nem jelent elsődleges fenyegetést az Egyesült Államokra

A nemzetvédelmi stratégia szerint az Egyesült Államoknak nem szabad hozzáférést vagy befolyást engednie a nyugati félteke kulcsfontosságú területei felett. Ilyen például a Mexikói-öböl is.

Székely Sarolta
külföld

Eltávolították Kína legmagasabb rangú tábornokát, a vád „súlyos fegyelem- és törvénysértés”

A tábornok bukása az eddigi legdrasztikusabb lépés Hszi Csin-ping tisztogatása során.

Székely Sarolta
külföld