Indiai diákokat sebesített meg és horogkereszteket rajzolt a falra, majd torkon szúrta magát.
Dubajban fogták el a gyanúsítottat, de egy társa a Kreml szerint Ukrajnába menekült. A meglőtt tábornok az orosz hadsereg egyik legbefolyásosabb parancsnoka.
Jack Lang építtette a Louvre üvegpiramását és a Bastille Operát, de a háttérben évtizedes barátság fűzte Epsteinhez. Egy szocialista miniszter és a francia kulturális elit vesszőfutása.
„Nem a szomszédos országokat támadnánk meg, hanem az ott állomásozó amerikai bázisokat. Nagy különbség van a kettő között” – mondta az iráni külügyminiszter.
A Leonardo után szombaton pedig újabb vihar, a Marta érkezik a térségbe, ami az eddigieknél is több csapadékot hoz magával.
Kirakatpertől tartanak.
Alá is írta az erről szóló rendeletet.
A zárlat a NATO-repülőgépeket érinti.
Gregory Bovinót nem látják szívesen.
A történtek felkavarták a Fehér Házat.
Ezután egyetlen európai uniós országban sem lesznek már jelen.
A passaui pályaudvaron igazoltatták a férfit, így derült ki, hogy nemzetközi körözés van ellene kiadva.
Észak-Macedónia 2016-ban engedélyezte a kannabisz orvosi célokra történő termesztését, de az a gyanú, hogy ez a 30 tonna fű nem orvosi célra ment volna.
Hat ember könnyebben megsérült. Az elkövetők szökésben vannak.
Starmer minisztelnöknek inog a széke, pedig ő nem is ismerte Epsteint, mégis Londonban borulhat a dominó. Elitellenesség, Sötétség Hercege és az Epstein-akták.