A hajóknak kedden vagy szerdán kellett volna megérkezniük a kubai fővárosba, Havannába, de semmilyen jelzés nem érkezett tőlük, és az érkezésüket sem erősítették meg.
A támadások után az ENSZ főigazgatója ismét katonai önmérsékletre szólított fel.
A jelentések szerint 2024-ben azelőtt törték fel a fiókját, hogy kinevezték volna az FBI igazgatójának.
Az USA szárazföldi katonák nélkül is elérheti céljait Iránban a külügyminiszter szerint.
A hetek óta tartó invázió ellenére Irán még jelentős tűzerővel rendelkezhet.
A hosszúszárnyú bálna napokig vesztegelt Lübecknél.
Brovdinak az első 10 évet börtönben kellene töltenie, ami után átkerülne egy fokozott biztonságú büntetőtáborba.
Az elkövetőket egyelőre még keresi a rendőrség.
Sri Lankán történt a tragikus eset.
2014-ben ígérték meg, 12 év, Trump fenyegetései és egy orosz invázió kellett hozzá, hogy összejöjjön.
Hosszú bírósági harc után engedélyezték az eutanáziát, a 25 éves nő lebénulva élt egy korábbi öngyilkossági kísérlete miatt.
Epstein 15 éven át folyamatosan anyagi támogatásban részesítette András volt yorki herceg feleségét.
Korábban soha nem került fel hivatalban lévő elnök szignója a bankjegyekre.
Dzsudzsák egykori importőre máris százmilliárd rubelt ajánlott fel a háborúra.
Nem az első, de az eddigi leghosszabb halasztás.