külföld

Trump az iráni konfliktus ellenére elmegy a hágai NATO-csúcsra

Az 5 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetést fogja erőltetni.

Herczeg Márk
külföld

Négy év után szabadulhatott oroszországi őrizetéből a Szabad Európa munkatársa

A koncepciós perben elítélt Vlagyiszlav Jeszipenko a tárgyalásán azt vallotta, hogy elektromos sokkal kínozták, hogy hamis vallomásra kényszerítsék.

Herczeg Márk
külföld

Így készítette elő a színfalak mögött, majd hajtotta végre mindenki meglepetésére az iráni csapásokat Amerika

A döntés már régen megszületett, és katonailag is elkezdték összerakni a terveket, amikor Trump még csak lebegtette, hogy nem zárja ki a beavatkozásokat. Lelkes és egyedül döntő elnök, kamu nyilatkozatok, szándékosan rossz irányba induló bombázók.

Rovó Attila
külföld

Szijjártó: Magyarország és Szlovákia megakadályozta az újabb EU-s szankciós csomag elfogadását

Mindennek ellenálltunk – mondta a külügyminiszter.

Szily László
külföld

Putyin találkozott az iráni külügyminiszterrel, és „teljesen provokálatlan” agressziónak nevezte az Irán elleni csapásokat

Azt is mondta, hogy Oroszország „az iráni nép támogatásán dolgozik”.

Molnár Kristóf
külföld

Öngyilkos merénylő robbantott egy damaszkuszi ortodox templomban, 22 ember meghalt a támadásban

A hatóságok szerint a merénylő az Iszlám Államhoz kötődött.

Molnár Kristóf
külföld

Két olajszállító tanker fordult vissza vasárnap a Hormuzi-szorosnál

Az egyikük azóta már átkelt, a másik még mindig nem. Hámenei ajatollah az amerikai támadás óta írt egyetlen tweetjében nem utalt a szoros lezárására, bár az iráni parlament már döntött róla.

Haász János
külföld

6 halott és sok sérült a kijevi lakóházak elleni éjszakai orosz rakéta- és dróntámadásban

Az oroszok 368 repülő eszközt lőttek ki az éjjel Ukrajnára.

Szily László
külföld

Trump: MAKE IRAN GREAT AGAIN

Örülhetnek az ajatollahok: az amerikai elnök az iráni rendszerváltásról posztolt a saját stílusában viccelődve.

Szily László
külföld

Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását, kilőhetnek az olajárak

A végső döntés Irán legfelsőbb nemzetbiztonsági tanácsa kezében van. A tartós lezárás hatalmas láncreakciót válthat ki a globális gazdaságban.

Inkei Bence
külföld

Spanyolország megállapodott a NATO-val, hogy nem emeli védelmi kiadásait a GDP 5 százalékára

Pedro Sanchez miniszterelnök szerint országa a GDP-je csupán 2,1 százalékának elköltésével is teljesíteni tudja a NATO-val szembeni összes kötelezettségét.

Inkei Bence
külföld

Az amerikai vezetés elsöprő sikerről beszél, de a szakértők még nincsenek meggyőzve az Irán elleni csapások hatékonyságáról

Hiába dicsekszik Trump, valójában még senki sincs tisztában azzal, mit értek a vasárnap éjszakai amerikai légicsapások.

Inkei Bence
külföld

Lukasenka külpolitikai elszigeteltségét oldaná azzal, hogy szabadon engedte az ellenzéki vezető, Szvjatlana Cihanovszkaja férjét

Szjarhej Cihanouszki és a másik tizenhárom politikai fogoly szabadon engedése mindenkit meglepett, de ez nem jelenti, hogy enyhülne az elnyomás Belaruszban.

Inkei Bence
külföld

Lövöldözés egy provence-i esküvőn: hárman megsérültek, két ember meghalt

A menyasszony is a halottak közt van.

Mészáros Juli
külföld

Trump a kampányban „gyors” békét és stabilitást ígért a Közel-Keleten, kilenc hónappal később elkezdett bombázni

Lásd még: 24 órán belül befejezi az orosz-ukrán háborút.

Urfi Péter
külföld