15 ember a helyszínen vesztette életét.
Pedig korábban még orosz beavatkozásról beszéltek.
De egyáltalán nem egy átlagos tinilányról van szó, hanem Kim Dzsongun lányáról, akit a szakértők nagy része a diktátor legvalószínűbb örökösének tart.
Mindent letöröltek, amihez csak hozzáért az észak-koreai diktátor. Mintha ott se lett volna.
Belgorod régióban csak a hatóságok hivatalos képviselői, a terrorellenes műveleti központ, illetve a rendvédelmi és biztonsági szervek által kiadott információk oszthatók meg.
Zelenszkij szerint a garanciák valódi, kézzelfogható támogatást jelentenek Ukrajnának. A részleteket egyelőre titokban tartják.
Egy felmérés szerint most csak 33,5 százaléknyian vannak azok, akik támogatnák a csatlakozást.
„Még nem állnak készen. De valami történni fog. Meg fogjuk csinálni” – mondta az amerikai elnök.
Az ukrán elnök szerint Putyin a Krímet is azért foglalta el, hogy kiindulópont legyen a dél bekerítéséhez.
A bíró szerint a kormány megsértette az intézmény jogait, amikor közel 2,5 milliárd dollár szövetségi támogatást fagyasztott be a palesztinpárti demonstrációkra hivatkozva.
Áthelyezik az utolsó magyar király unokáját.
A baleset pontos oka egyelőre nem ismert, de a hírek szerint egy meglazult kábel miatt szabadult el a sikló, ami aztán nagy sebességgel egy épületnek csapódott.
Donald Trump deportálási programjának esnek áldozatul a háború vagy a rendszer elől az Egyesült Államokba menekülő oroszok. Egy cikk szerint legalább nyolcvan orosz állampolgárt toloncoltak ki az országból idén nyáron, köztük egy volt katonát is, aki 2022 októberében dezertált az orosz hadseregből.
Egyelőre nem világos, mi okozta a balesetet. Kilenc sérült kritikus állapotban van.
Első körben csatlakoznak a Franciaország által kezdeményezett New York-i nyilatkozathoz, aztán jöhet a jogi elismerés.