A bíró szerint az ügyészek nem tudták bizonyítani, hogy terrorizmus történt.
Alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekben való bűnrészesség és hamis információk közlése a vád.
Korábban Szlovénia, Írország és Hollandia is bejelentette ezt.
Szerhij Kuznyecovot ügyvédje a semmítőszékhez fordul, mivel a határozat szerinte alaptalan.
Az elnöknek nem jó a viszonya a médiával.
Az ítélet azonban még nem jogerős.
A Tinder Swindlert az Interpol kérésére vették őrizetbe a reptéren.
A jövő februári téli olimpiára készült.
A hatóságok egyelőre nem közölték, hány turista rekedt a városban.
Az amerikai alelnök többek között elmondta, hogy a politikai erőszak csak a baloldal problémája.
Memphisben a vadságnak kell véget vetni, Chicagót pedig nem szabad elveszíteni.
Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy a jövőben akár szárazföldi műveleteket is végrehajthatnak a venezuelai drogcsempészek ellen.
Az incidenssel kapcsolatban két fehérorosz állampolgárt vettek őrizetbe.
Igor Grecsuskin teherhajójával vitték az ammónium-nitrátot, ami később felrobbant a libanoni főváros kikötőjében.
A kínai alkalmazás Washigton biztonsági aggályai miatt ugyanis csak akkor lehet továbbra is elérhető az Egyesült Államokban, ha az amerikai ellenőrzésű tulajdonban lesz.