Az amerikai elnök az Orbánnal való telefonbeszélgetés után egy az egyben visszamondta a magyar kormány érvelését arról, miért vásárol Magyarország és Szlovákia orosz olajat.
Az elmúlt hetek légtérsértései ezt mutatják Mette Frederiksen szerint. Egyúttal arra is utalt, hogy a felelős a Kreml lehet mindezért.
Az izraeli szélsőjobb egyenesen követeli, hogy az IDF vonuljon be a területre, ezzel megakadályozva a palesztin állam létrejöttét.
Az orosz erők 55 ukrán drónt semmisítettek meg.
Az amerikai elnök mostani bejelentése jelzi, hogy a vámháború még nem ért véget.
Egyelőre mindenki csak találgatja, hogy Pete Hegseth miért hívta össze a világ minden tájáról a tábornokokat és az admirálisokat.
Politikai bosszúból vádemelés lett. Az ügy megosztotta az amerikai igazságszolgáltatást.
Kínai befektetők mellett az amerikai médiaipar nagyágyúi fértek oda a cégbe.
A hét elején Koppenhága repülőterét is le kellett zárni az azonosítatlan dróntevékenység miatt.
33 éves törvényt töröltek el.
A vád szerint három moldovai bankból sikkasztott 1 milliárd dollár értékben.
A szlovén kormány arra hivatkozott, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság vádat emelt és elfogatóparancsot adott ki az izraeli miniszterelnök ellen háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért.
A Gripenek Litvániából szálltak fel.
A büntetés ideiglenes végrehajtást von maga után, ami azt jelenti, hogy az esetleges fellebbezés nem bír halasztó jelleggel, azaz a volt francia elnöknek rövidesen börtönbe kell vonulnia.
Mert katonailag nagyon függünk az Egyesült Államoktól.