Erin Patterson végig ártatlannak vallotta magát, a bíró azonban külön kiemelte, hogy az eltussolási kísérletei különösen súlyossá teszik a tettét.
Forintban ez így hangzik: Musk az első százhatvanhatbilliomos.
Milliárdokat veszthetnek az államok, ráadásul napokon belül százezreket küldhetnek ideiglenes szabadságra, ha a demokratáknak és a republikánusoknak nem sikerül megegyezni a költségvetésről.
Grúzia legnézettebb csatornája, az Imedi TV a kormánypárt fő propagandaeszközévé vált, terjeszti a Nyugat-ellenes retorikát, visszhangozza a Kreml-féle dezinformációt.
Sorra jelentenek csődöt vagy zárnak be a legendás technoklubok. De mi áll a berlini éjszakai élet összeomlása mögött?
Hét év után újra leállt az amerikai állam, miután a demokraták az egészségügyi támogatások megvédéséhez kötik a költségvetés elfogadását. Ez naponta százmillió dolláros károkat okozhat, és a nagy kérdés az lesz, hogy melyik pártot tartják inkább felelősnek a történtekért a választók.
Emiatt az Oktoberfest szerdai megnyitását is elhalasztották, mert vizsgálják a sörfesztivál területével való „lehetséges kapcsolatokat”.
A múlt hét végén Németország északi részén több helyen is gyanús repülő objektumokat észleltek, amik a Spiegel szerint felmérhették a környékbeli erőműveket és kormányzati létesítményeket.
A helyi katasztrófavédelmi iroda jelentése szerint a 6,9-es erősségű földrengésben több mint 150 ember sebesült meg.
Pár óra alatt közel két hónapnyi eső esett le az ukrán városban.
A cél az, hogy korlátozzák a függőséget okozó végtelen görgetést és a veszélyes internetes tartalmakkal való esetleges találkozást.
Finanszírozás híján számos szövetségi intézmény és program működése leáll, az alkalmazottakat pedig fizetés nélküli szabadságra küldik. Legutóbb 2019-ben volt ilyen.
A 100 százalékban mesterséges intelligenciával készült Tilly Norwoodnak még bőrhibákat is rajzoltak.
Izrael nem reagált a flottilla azon vádjaira, hogy a múlt heti támadások mögött ők állnának, de korábban elmondták, hogy mindent be fognak vetni, hogy a hajók ne jussanak el Gázába.
Az intézkedés „újabb utasításig” lesz érvényben.