Egy indiai humorista egy állami miniszterelnök-helyettesről tréfálkozott. Dühödt tömeg támadta meg a klubot, ahol fellépett, míg jobboldali politikusok letartóztatnák.
De az egynaposnak szánt tesztet meghosszabbították, az ellenzék szerint a lépés Pápua Új-Guineát az autokrácia közelébe sodorja.
Hamdan Ballal egy napot töltött egy izraeli katonai bázison.
Ekrem Imamoglu pártja bejelentette, hogy szombaton nagy tüntetést szerveznek a városban.
J. D. Vance alelnök és a csetbajnok Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó is a szigetre utazik a héten. Trump szerint grönlandiak hívták őket, a grönlandi kormány ezt tagadja.
Mármint az, hogy a Fehér Ház csúcsvezetői egy nem biztonságos csoportban egy újságíró előtt egyeztettek egy katonai akcióról.
Bismarck és Marx is szóba került a német parlament alakulóülésén, amin maratoni beszédet mondott az NDK állampártjából érkező kommunista ikon, Gregor Gysi, és az új házelnököt, Julia Klöcknert is megválasztották. Közben az AfD képviselői többször is nekimentek a centrumpártoknak. Alelnök-jelöltjüket nem is szavazták meg a többiek.
A pápa 38 napot volt kórházban, az első nyilvános szereplésén látszott, mennyire rossz állapotban van még mindig.
Hírszerzési elemzők szerint külföldi kapcsolatokkal rendelkező szervezetek próbálnak hírszerzési információkat gyűjteni azokról az alkalmazottakról, akiket Trump és Elon Musk DOGE-je bocsátott el vagy kényszerített nyugdíjba.
Technikai kérdésekről egyeztettek Szaúd-Arábiában az amerikaiak külön az oroszokkal, és külön az ukránokkal. Az oroszok az élelmiszeripart és a bankokat büntető szankciók egy részének a feloldását kérik a tengeri tűzszünethez.
Vesztére nem magyar volt, felelnie kell.
„Ami ellen harcolunk, az Szlovákia nemzeti érdekeinek a veszélyeztetése” – mondta Robert Fico miniszterelnök.
Donald Trump bejelentése után az FBI is belföldi terrorizmusnak minősítette az Elon Musk vállalata ellen irányuló rongálásokat.
Az utasok végül hat órás késéssel jutottak el Sanghajba.
Az Atlantic főszerkesztője szerint azonban ez „hazugság”, mert az amerikai védelmi miniszter „háborús terveket írt, támadási terveket írt” le egy csetcsoportban, ahova őt is bevették.