Több mint 8000 bölcsis gyerek adatait lopták el.
Összesen 580 embert kellett evakuálni a völgyből egy szokatlanul erős hóvihar miatt.
Egy felújítás alatt álló szálloda több emelete is beomlott.
Csak azoknak, akiknek mégis be kellett menni dolgozni.
A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy maradjanak otthon és zárjanak be mindent.
A tyumenyi régióban már háromévi átlagkereset jár az aláírásért. 2024 azonos időszakában két és félszer ennyien, nagyjából 95 ezren vonultak be.
Tyumeny városának nagy olajfinomítóját érhette találat. Olyan messze van a határtól, hogy vagy a közelből támadhattak becsempészett fegyverekkel, vagy Kazahsztánból, ami közel van és igen ritkán lakott.
Néhány hete, véletlenül derült ki az igazság.
Az egyik nő 9 éve tudja, hogy elcserélték, nemrég derült ki, hogy kivel.
A bűnszervezet a Metropolitan Police szerint a Londonban ellopott telefonok feléért is felelős lehet.
Kedden folytatódnak a tárgyalások Egyiptomban.
Trump már a ritkán használt, belső zendülésre vonatkozó törvénnyel fenyegetőzik, hogy megkerülje a bírósági korlátozásokat.
Nyugtatólövedékkel tették ártalmatlanná, és elszállították.
A fiú szerint ő csak trollkodott.
A helyreállítási munkák várhatóan egy hónapig fognak tartani.