Benjamin Netanjahu bejelentette, hogy a jeruzsálemi latin pátriárka ezentúl „teljes és azonnali hozzáférést” kap a Szent Sír-templomhoz.
A férfi „szuverén állampolgárnak” vallotta magát, azt állította, nem tartozik az ausztrál törvények és kormányzati hatóságok fennhatósága alá.
A venezuelai olaj megszerzéséhez hasonlította ezt a lehetőséget.
Az orosz határtól 70 kilométerre található Kouvola környékén csapódtak be.
A festmények több millió eurót érnek.
Évszázadok óta először nem tarthatják meg a virágvasárnapi szentmisét, katolikus szervezetek a vallásszabadság súlyos korlátozásáról beszélnek.
Teltházas buli volt, amikor Németországban leégett egy szórakozóhely. Mindenki időben kijutott.
Rajtaütések jöhetnek különleges egységekkel és tengerészgyalogosokkal, de Trumptól még nincs jóváhagyás.
A No Kings tüntetéssorozat harmadik megmozdulásának keretein belül az Egyesült Államokon kívül legalább 15 országban tiltakoztak Donald Trump ellen.
A hatóságok azzal vádolják az influenszert, hogy összeverekedtetett két nőt, majd az erről készült videót kiposztolta a közösségi médiában.
Elemzők szerint a hútik konfliktusba való beszállása közvetlen fenyegetést jelent a Vörös-tenger déli végén található Báb el-Mandeb-szorosra, amely az energiaszállítás és a közel-keleti kereskedelem egyik kulcsfontosságú fojtópontja.
A világ legkisebb országának vezetője a világ második legkisebb országába látogat.
Minek hosszú elemzésekbe belemenni békéről és háborúról.
Giorgia Meloni számított az egyik legstabilabb és legsikeresebb vezetőnek Európában. Az igazságszolgáltatási reformterve azonban most elbukott a népszavazáson. Meloni most először tűnik gyengének, az ellenzék vért szimatol, de korai még a kormány bukásában reménykedni.
Korábban itt már megöltek egy amerikai katonát.