KULTÚRA

Több mint 220 ezren látták a Frida Kahlo-kiállítást a Nemzeti Galériában

Ezzel az utóbbi három év legsikeresebb magyarországi tárlata lett.

Botos Tamás
KULTÚRA

Kásler Miklós 25 milliós miniszteri támogatást adott Demjén Ferenc szuperkoncertjére

Szökünk a sötétség felé.

Herczeg Márk
POLITIKA

1100 oldal kellett, hogy megmutassa, mi van elfedve az ironizálás alatt

22 év után megjelent magyarul a kilencvenes évek kultikus amerikai nagyregénye, David Foster Wallace Végtelen tréfája. A könyv megmutatta, hogyan jutunk el a Netflix és Trump világához, és ami akkor disztópiának tűnt, mára az életünkről szól. A fordítókkal, Kemény Lilivel és Sipos Balázzsal beszélgettünk.

plankog
KULTÚRA

Tállai szerint a kormány előtt a színházak TAO-támogatásának megszüntetéséről szóló javaslat

Az államtitkár úgy tudja, a jövőben az Emmi osztaná a pénzt.

Botos Tamás
kultúra

62 évvel ezelőtt kitört a forradalom

Jó reggelt kívánok, október 23. van, az 1956-os forradalom emléknapja. Tisztelegjünk a nap előtt egy szép verssel!

Király András
KULTÚRA

Kovács István diplomafilmje nyerte el a közönségdíjat a luxemburgi CinEast filmfesztiválon

Az Ostrom című rövidfilm 1994-ben játszódik Szarajevóban.

Botos Tamás
KULTÚRA

A társulat tizede sem támogatta, mégis Kiss B. Attilát nevezte ki Kásler az Operettszínház élére

Mindennek helyt kíván adni, "olyan műfajnak is, amely még nem körvonalazódott, még nem született meg, megrendeljük, létrehozzuk"

Botos Tamás
KULTÚRA

Élőben lehet követni, ahogy restaurálják Rembrandt Éjjeli őrjáratát

Minden idők egyik leghíresebb festményén éveken át fognak dolgozni, de a teljes folyamat a helyszínen és neten is követhető lesz.

Horváth Bence
kultúra

Az ATV szerint leváltják a fideszes kultúrharcban leginkább támadott Prőhle Gergelyt

Állítólag Kásler Miklós döntött úgy, hogy Prőhle csak október végéig vezetheti a Petőfi Irodalmi múzeumot.

Haszán Zoltán
KULTÚRA

Donald Trump lett a Matilda nevű mesehős legújabb ellenfele

Roald Dahl könyvének kiadója kérte meg a briteket, válasszák ki, ma ki lenne a kislány főgonosz ellenfele. Nem Theresa May nyert.

Tbg
kultúra

Volt értelme a kultúrharcnak, máris elkészült a legjobb magyar történelmi film, Edvin Marton főszereplésével

A téma nem a pozsonyi csata vagy Trianon, hanem a közeljövő történelme: Edvin Marton a sok TAO-pénzből vesz egy űrkocsit, amivel leszáll a Holdon.

Szily László
KULTÚRA

A Fogarasi-havasok csúcsain nincs olyan jeges hangulat, amilyen a Nemzeti Atlasz bemutatóján volt az Akadémián

Leteszteltük Magyarország Nemzeti Atlaszát, ami olyan nehéz, hogy ha nem vigyázol, olvasás közben kezedet törheted és vörös farok helyett trianonozós piros-fehér-zöld fej is van benne.

Szily László
KULTÚRA

A régi könyv lett az új iPhone: megrohanták az ELTE könyvtárának ingyenes könyvosztását

Padlást sepert az ELTE, több százan tülekedtek az ingyen elvihető könyvekért. Még nem késő elindulni, de kérdés, megéri-e.

Horváth Bence
kultúra

Négymilliárdot ad a kormány a Balázs Péter vezette szolnoki színház renoválására

Senki sem marad az útszélén.

Botos Tamás
KULTÚRA

A Magyar Idők főszerkesztője kibökte, hogy az egész kultúrharc valójában egy Fideszen belüli dulakodás

Gajdics Ottó és a feljelentésekben utazó Szakács Árpád volt a CÖF vendége. Kiderült, hogy a kultúrharc egyáltalán nem áll le, és hogy jelenleg nincs vitakultúra Magyarországon. De lesz.

Horváth Bence
KULTÚRA